2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Orbán Viktor: Az országnak működnie kell

Tavasszal sikerült jól védekeznünk, és ez bizalmat adott mind a kormány, mind a lakosság számára arra, hogyha ismét összefogunk, akkor tudunk úgy védekezni, hogy közben az ország is működik - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormányfő arról is beszélt, hogy a kormányülésen egy új otthonteremtési program pilléreit is előterjesztették, amelynek részeként 2022. december 31-ig ismét 5 százalékos lesz a lakásépítések áfája.

  • Orbán Viktor: Az országnak működnie kell

Európát újra padlóra küldheti a koronavírus-járvány. Több országban is rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak. Komoly dilemma előtt állnak ilyenkor a döntéshozók, hiszen egyszerre kell védeni a gazdaságot és az emberek egészségét.

A mai kormányülés fő témája a járvány elleni harc volt. Született-e olyan döntés, ami befolyásolhatja az emberek mindennapjait

– tette fel a kérdést a miniszterelnöknek Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

Tucatjával hoztunk döntéseket, ahogy az lenni szokott – mondta el Orbán Viktor, majd a járványhelyzetre vonatkozó passzusok kapcsán megjegyezte, hogy azok meghozatalát az operatív törzs jelentése és javaslatai előzik meg. Most a kórházi ágyak biztosítása a kulcskérdés, hiszen arra készülünk, hogy legrosszabb esetben akár 200 ezer fertőzött is lehet, és közülük akár 16 ezren is kórházi ellátásra szorulhatnak, és 800-1000 lélegeztetőgépre is szükség lehet – hangsúlyozta a miniszterelnök. Majd beszélt arról is, hogy

a jelenlegi helyzet nem indokolja azt, hogy új kórházakat vonjanak be a járványügyi ellátásba, így nem kell műtéteket sem halasztani. Az ápolók és orvosok vezényléséről elhangzott, hogy e téren vannak még tartalékaink.

Ezt követően a műsorvezető azt a kérdést tette fel, hogy a mindennapokat érintő szigorításokra kell-e számítani. Erre a kormányfő azt válaszolta, hogy nem, majd megjegyezte, hogy a kormány azt gondolja, hogy a Nemzeti Konzultációban a lakosság kifejezte ebbéli szándékát, amely úgy hangzott, hogy az országnak működnie kell. Orbán Viktor felidézte, hogy

tavasszal sikerült jól védekeznünk, tapasztalatokat szereznünk, és ez bizalmat adott mind a kormány, mind a lakosság, mind pedig reményeink szerint a kórházban dolgozóknak is arra, hogyha ismét összefogunk, akkor sikerülni fog úgy védekezni, hogy közben az ország is működőképes maradjon.

A kormányfő kitért arra, hogy a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs is több javaslatot fogalmazott meg a kormánynak, amelyről ugyancsak döntöttek ma. Ezek között szerepeltek adókönnyítések, gazdaságélénkítő lépések, míg

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő, ebből az 5 százalékos áfát el is fogadták, így 2022. december 31-ig ismét 5 százalékos lesz a lakásépítések áfája

– hangzott el.

A beszélgetés egy erre vonatkozó fontos részletét Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán is KÖZZÉ TETTE.

Az orvosok három lépcsős béremelése kapcsán a miniszterelnök megjegyezte, hogy ezt a döntést a járvány irányából közelítették meg, és arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy a pandémia idején indokolt-e ilyen arányú béremelést végrehajtani, és erre azt a választ adták, hogy mivel az orvosokra most rendkívüli teher hárul, ezért ezt az emelést most kell meglépniük. Orbán Viktor kitért arra is, hogy 

az is a magyar orvosok munkájának volt köszönhető, hogy az első hullámban hazánk a 25 legjobban védekező ország között volt.

A Lex CEU-t elmarasztaló ítéletről is szó esett. Ennek kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy nem kérdés, hogy az Európai Bíróság döntését végre fogják hajtani, habár néhány tisztázó kérdésre még választ kell kapniuk, így folytatódni fog a párbeszéd.

Soros György próbaperes felvetésére pedig úgy reagált, hogy állnak elébe, és a spekulánstól egyáltalán nem meglepő, hogy megtámadja külföldön a saját országát. A Magyarország elleni európai uniós támadásokról pedig kijelentette, hogy

nem az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az, hogy miért mondják. (...) A céljuk az, hogy Brüsszelből a magyar baloldalt hatalomra segítsék

– mutatott rá Orbán Viktor.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!