2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Magyarország élőben

Maruzsa Zoltán: A köznevelési törvény módosítása megállja a helyét

Egyértelműen az önkormányzati választási kampánynak tudja be Maruzsa Zoltán azt, hogy az ellenzék az Alkotmánybíróságon támadja a köznevelési törvény módosítását, valamint azt is, hogy a hétvégén néhány százan tüntettek a jogszabály ellen a Parlament előtti Kossuth téren. A köznevelésért felelős államtitkár erről Magyarország élőben című műsorunkban beszélt Föld-Kovács Andrea műsorvezetőnek.

  • Maruzsa Zoltán: A köznevelési törvény módosítása megállja a helyét

A köznevelési törvény módosítását az Országgyűlés elfogadta, egyes pontjai már hatályba léptek, további pontjai pedig a jövőben lépnek hatályba – hívta fel rá a figyelmet Maruzsa Zoltán, aki szerint, ha az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy bármilyen változtatás szükséges, akkor az államtitkárság áll elébe.

A hétvégi, köznevelési törvény módosítása elleni tiltakozást egyértelműen az önkormányzati választási kampánynak tudja be a politikus. Kiemelte, ezt az ügyet most elővenni egyébként lehetséges, de egy lezárt ügyről van szó, hiszen a vitákat májusban és júniusban lefolytatták a törvényről és a parlamenti bizottság is megtárgyalta.

Földi-Kovács Andrea felvetésére, miszerint a tiltakozók az alternatív iskolák oktatási szabadságát féltik, Maruzsa Zoltán rögzítette, egyetlen alternatív iskolának egyetlen haja szála sem görbült. Úgy fogalmazott, az aggodalom értük nagyon nemes, de előre szaladt az időben, aki ezért aggódik.

A jogszabálymódosítás az alternatív kerettantervekre vonatkozó szabályozást egészítette ki, ami megmondja, hogy miben kell megfelelni és megmondja, hogy miben térhet el egy alternatív kerettanterv. Ez egészült ki lényegében a tantárgyak elnevezésére vonatkozó szabállyal, hiszen, ha a tantárgyak nevei gyökeresen mások, mint ami a hagyományos elnevezés, akkor az érettséginél és a felvételinél lehetnek gondok

– tette hozzá.

A helyettes államtitkár közlése szerint, az pedig nem kérdés, hogy egy alternatív kerettanterv meg kell, hogy feleljen a nemzeti alaptantervnek.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!