2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Magyarország élőben

Kovács László: Egy nagyváradi magyar sorsa nem ugyanaz, mint egy kisvárdaié

Közeledik egymáshoz a DK és az MSZP? S vajon hogy jön a képbe a Jobbikkal való együttműködés? Ezeket a kérdéseket tette fel Földi-Kovács Andrea a Magyarország élőben című műsorban Kovács Lászlónak, az MSZP volt elnökének.

  • Kovács László: Egy nagyváradi magyar sorsa nem ugyanaz, mint egy kisvárdaié

Kovács László korábban a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy támogatja az MSZP és a DK egyesülését. A párt egykori elnöke erre azt reagálta, hogy a támogatás szót kicsit erősnek érzi, de biztos nem ellenezné azt, hogy a két párt egyesülne. Kovács László felhívta arra a figyelmet, hogy évek óta szó van arról, hogy a DK és az MSZP milyen viszonyt alakítson ki egymással, illetve arról is, hogy az ellenzéki pártok milyen viszonyban legyenek egymással.

Az MSZP-s politikus felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt Orbán Viktor a választásra készülve azt mondta, hogy az a célja, hogy létrejöjjön egy centrális politikai erőtér, amely azt jelenti, hogy egy nagy erős pártot, amelynek megvan az ereje ahhoz, hogy minden, az ország érdekeit érintő kérdésben akár önállóan döntsön. Kovács László ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy egy norvég, befolyásos politikus barátja akkor erre azt mondta, hogy ez úgy hangzik, mintha egypárt rendszert akarnának létrehozni. Kovács szerint az utóbbi években ez a sejtés a gyakorlatban is bebizonyosodott.

Az egykori pártelnök a Kossuth Rádiónak is interjút adott, ahol egyetértett a DK azon álláspontjával, hogy a határon túli magyarok ne szavazzanak. Kovács László erre azt reagálta, hogy

számára egy itt élő magyar állampolgár szavazata mást ér, mint például egy nagyváradié.

Földi-Kovács Andrea ehhez hozzáfűzte, hogy Európában 14 országban szavazhatnak a határon túliak is. Kovács László ezt követően kiemelte, hogy neki a kettős állampolgársággal nincs problémája, azzal a szavazati joggal van gondja, amelynek eredménye a határon túliak számára teljesen közömbös.

Földi-Kovács Andrea emlékeztette arra vendégét, hogy sem a DK, sem az MSZP nem tiltakozott az önkormányzati választás előtt az ellen, hogy a bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek szavazhattak, ugyanakkor a határon túliak voksa zavarja őket. Kovács László szerint elég nagy baj, hogy a jelenlegi rendszer ezt megengedi. Majd kiemelte, hogy Egy ország sorsát azok befolyásolják, akik megérzik a szavazatuk hatását.

A műsorvezető arra is próbált választ kapni, hogy a DK-nak és az MSZP-nek mi a problémája a határon túli magyarokkal, hiszen több kijelentésükkel megsértették már őket. Erre konkrét válasz nem érkezett, de az MSZP-s politikus elmondta, hogy egy nagyváradi magyar sorsa nem ugyanaz, mint egy kisvárdaié.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!