2020. szeptember 22.,
kedd, Móric napja

Kollár: Folyamatosan érkeznek az egészségügyi védőeszközök Magyarországra

Hír TV

2020. április 13., hétfő 19:50

A mostani adatok tekintetében egészen jól állunk. A korábbi szimulációt felborította az idősotthonokban történt előre nem várt megbetegedések száma, de ettől eltekintve az előre jósolt megbetegedési számokhoz közelítünk. Erről Kollár Lajos, egyetemi tanár, miniszteri tanácsadó beszélt Magyarország élőben című műsorunkban.

Ami az idősotthonokban történt megbetegedéseket illeti, az intézkedések folyamatban vannak és ott is egyre inkább nő a biztonság.

A legszükségesebb védőfelszereléseket és eszközöket már országszerte eljuttatták a szükséges helyszínekre.

Az operatív törzzsel való együttműködés jelentőségéről is mondott néhány szót Kollár Lajos, egyetemi tanár, miniszteri tanácsadó.

Kásler Miklós menesztette a székesfehérvári kórház és az OORI (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) főigazgatóját. Ennek valószínűsíthető okát illetően elmondta Kollár Lajos, többek között azt, hogy egy járvány esetén teljesen mások a prioritások. Hangsúlyozta, hogy másként kell gondolkodni, az utasításokat még inkább végre kell hajtani.

A várható magyarországi megbetegedések számát illetően április végére, május elejére reméli azok számnak csökkenését a miniszteri tanácsadó.

Hír TV