2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Magyarország élőben

Kanász-Nagy Máté: Azok a jó politikusok, akik tudnak felejteni és tudnak tanulni is

A színfalak mögötti alkudozás még tart, így nem tudni, melyik pártnak hány indulója lesz a baloldali előválasztáson. A HírTV Magyarország élőben című műsorának vendége volt Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke. Műsorvezető: Trombitás Kristóf.

  • Kanász-Nagy Máté: Azok a jó politikusok, akik tudnak felejteni és tudnak tanulni is

Arra a kérdésre, hogy mennyire jó irány az, hogy számos kerületben megegyeztek már az ellenzéki pártok, Kanász-Nagy Máté elmondta, amikor hozzáálltak a kérdéshez azt vizsgálták meg, hogy a különböző körzetekben ki a legjobb jelölt, a helyi jelölt, a beágyazott jelölt.

Az LMP társelnöke számos körzetben komoly versenyre számít, csakúgy, mint a miniszterelnök-jelölti személyek versengésében is.

Arra a felvetésre, hogy Kanász-Nagy Máté 2018-ban még úgy nyilatkozott a Mandinernek, hogy

„aki a baloldallal keresi a kapcsolatot, az megy a levesbe, a DK és az MSZP alkalmatlan a győzelemre Budán vagy vidéken, az MSZP és a DK a NER része”,

a társelnök úgy válaszolt, azok a jó politikusok, akik tudnak felejteni és tudnak tanulni is.

A történelem igazolta, hogy ellenzéki együttműködéssel nagyon jó levest tudtunk főzni

– tette hozzá.

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője körül kialakult botránnyal kapcsolatban az LMP-s politikus elmondta, ő maga nagyon nagyra becsüli az EP-képviselőt és szerinte inkább az volt a furcsa, hogy úgy látja, bizonyos sajtótermékek milyen mélyre süllyedtek. Az ellenzéki képviselő nem zárja ki, hogy az egész ügy csak figyelemelterelésként szolgál a Pegasus-botrányról.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!