2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Magyarország élőben

Horváth Bálint: 680 napra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem adott át a DK az ÁSZ-nak

A Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője, Salát Gergely, sinológus és Ozsváth Kálmán, a Fidesz újpesti önkormányzati képviselője volt a vendége.

  • Horváth Bálint: 680 napra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem adott át a DK az ÁSZ-nak

Több állítást is megfogalmazott Gyurcsány Ferenc egy videóban az Állami Számvevőszék vizsgálatával kapcsolatban, melyek nem helytállók. Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője tisztázta ezeket és elmondta a pontos tényállást az eseményekről.

Horváth Bálint kijelentette Magyarországon működik a jogállam és az ÁSZ az alaptörvény alapján dolgozik. Jelenleg hét párt ellenőrzése van folyamatban és további négy párt ellenőrzését fogják elkezdeni hamarosan, ezek között van kormánypárti és ellenzéki.

A DK 2017-18-as évre vonatkozó költségvetését vizsgálják. Gyurcsány Ferenc két olyan dolgot is megfogalmaz videójában, melyek nem igazak. Azt állítja, hogy a ÁSZ megfenyegette őt a költségvetési támogatás megvonásával, ami nem igaz. Valamint állítja, hogy az iratokat hónapról-hónapra átadták az Állami Számvevőszéknek ebből az időszakból, ami szintén nem igaz.

Erre a kétéves időszakra vonatkozóan, ami 730 napot fed le, kizárólag a 2018. április 18-át megelőző kampányidőszakra volt számvevőszéki ellenőrzés a DK-nál, ami 50 napot fedett le és ebben is kizárólag a kampánnyal összefüggő bevételeket és kampányokat vizsgált az ÁSZ. Tehát, 680 napra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem adott át a Demokratikus Koalíció az ÁSZ-nak, sem eredeti, sem pedig másolatok nincsenek a számvevőszék birtokában, vagyis ez az állítása sem igaz a DK-nak, amit ezzel kapcsolatban az utóbbi időben megfogalmaztak.

– emelte ki a szóvivő.

Horváth Bálint továbbá elmondta, hogy a pártok számára törvény írja  elő, hogy az adományokkal, beérkező pénzekkel elszámoljanak, alá kell tudniuk támasztani azokat, hiszen tetemes mennyiségű közpénzről van szó ilyen esetekben. Az ÁSZ-nak nem kell figyelembe vennie az irodatüzet, hanem a pártok számára ezeknek az iratoknak rendelkezésre kell állniuk, ezek tárolását külön törvény írja elő. Hozzátette a DK Teréz körúton lévő irodája, ami leégett nem is a párt hivatalos székhelye.

A számvevőszék minden ellenőrzött elé tükröt tart, van akinek nem tetszik, amit lát, van akinek igen, de nem az a megoldás, hogy összetörjük a tükröt, ha nem tetszik.

Salát Gergely: Koreában a nagy vezető az mindig üzen mindenkinek

„Ugye egy partvidéki turistaövezet fejlesztésén dolgozó munkásoknak küldött üzenetet Kim-Dzsongun. Az ön számára ezzel eloszlott a homály?”

- kérdezte Velkovics Vilmos.

„Természetesen az ilyen üzeneteket nem maga a vezető szokta küldeni, hanem a stábja adja ki az ő nevében, úgyhogy ez az égvilágon semmit nem jelent az ő egészsége szempontjából.”

- válaszolta Salát Gergely sinológus.

„Miért pont építőmunkásoknak üzent?”

- tette fel a kérdést a műsorvezető.

„Koreában a nagy vezető az mindig üzen mindenkinek, ez része a propagandának, hogy egy olyan személy, aki a szívén viseli a nép búját-baját, minden gondját és ezért különböző embercsoportokat meglátogat, üzen nekik, felköszönti őket, ez a gondoskodó atya figurának a megnyilvánulása.”

- reagált Salát Gergely.

Ozsváth Kálmán: Senkinek nincs joga ahhoz, hogy bárkit lefasisztázzon!

Népirtással vádolja a kormányt a volt SZDSZ-es Ungár Klára, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet ügyvezető igazgatója. Szerinte a gazdaság újraindítása érdekében a kormány szabadjára fogja engedni a járványt.

Mit gondol Ungár Klára mit akarhatott -tette fel a kérdést Velkovics Vilmos Ozsváth Kálmán újpesti fideszes önkormányzati képviselőnek.

A képviselő elmondta, hogy régi játék a balliberális oldalon a fasiszta és a náci kártya kirántása. Az egy állandó kérdés, hogy Ungár Klára most egészségügyi szakemberként érkezett-e vagy menedzserként, esetleg a nagypolitikába Újpestről szeretne ismét belépni – hívta fel a figyelmet Ozsváth Kálmán, majd hozzátette, hogy senkinek nincs joga ahhoz, hogy bárkit lefasisztázzon. Ez egy undorító, mocskos kampányfogás, főleg egy bukott politikustól – húzta alá.

A beszélgetés során pedig kitértek arra is, hogy Újpesten elég kétes körülmények között jutnak el a maszkok a lakossághoz, elég csak Varju László nagy port kavart ügyködésére gondolni.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!