2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Hajnal Gabriella: Az oktatás egy szakma, nem szabadna politikai színtérré válnia

Kétéves munka után nyilvános a módosított Nemzeti Alaptanterv, amit már szeptemberben bevezetnek az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. Kásler Miklós az EMMI minisztere azt mondta: az új NAT ötvözi a legmodernebb nemzetközi pedagógiai gyakorlatot a magyar oktatás hagyományaival, miközben a nemzeti identitást is erősíti. Az új NAT miatt több szakmai szervezet is tiltakozott és a kormányrendelet visszavonását követeli. A Magyartanárok Egyesülete például nem tartja elfogadhatónak, hogy jelentősen bővül a tananyag úgy, hogy a kortárs kultúráról egy szó sem esik. A NAT változásairól és az azt övező szakmai és közéleti visszhangokról Velkovics Vilmos műsorvezető Hajnal Gabriellával, a Nemzeti Alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztossal beszélgetett.

  • Hajnal Gabriella: Az oktatás egy szakma, nem szabadna politikai színtérré válnia

Több tantárgy megújul, átdolgozzák a tankönyveket, csökkennek a terhek, mégis akadnak kritikák. Mi az új Nemzeti Alaptanterv főkoncepciója – tette fel a kérdést vendégének Velkovics Vilmos.

Hajnal Gabriella hangsúlyozta, hogy az új alaptanterv összeállításakor fontos volt a terhek csökkentése, ez az óraszámokban már meg is nyilvánul. A miniszteri biztos elmondta, hogy mikor a Csépe Valéria-féle anyag 2018-ban kikerült társadalmi egyeztetésre, akkor mintegy 800-1000 vélemény érkezett rá. Ha minden javaslatot megfogadtak volna, akkor egy tanárnak 60-65 órája lett volna a gyerekeknek.

Hajnal Gabriella kitért arra is, hogy az elmúlt több mint nyolc hónapban szoros együttműködésben dolgozott együtt a minisztérium szakértői csapat Csépa Valéria professzor asszony csapatával. Velük együtt vették közösen figyelembe a társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételeket.

Elhangzott, hogy a pedagóguskar még decemberben látott egy félkész anyagot, de a minisztérium számított rá, hogy lesznek kritikus hangok az alaptantervvel kapcsolatban. Az állampolgári ismeretekben kaptak helyet a gyakorlatorientált - vállalkozási, pénzügyi, önkormányzati -  és a honvédelmi ismeretek is.

Velkovics Vilmos megjegyezte, hogy ideológiai okok miatt érte több vád az új NAT-ot és több olyan észrevétel is megjelent a sajtóban, amely nem felel meg a valóságnak. Erre a Hajnal Gabriella azt válaszolta, hogy az oktatás szakma, és nem szabadna kitenni politikai színtereknek. A miniszteri biztos megjegyezte, hogy Kertész Imrét tartalmazza a kerettanterv, de az állításokkal szemben Móricz és Örkény sem maradt ki, kötelező részei a NAT-nak. Ugyanígy félreértések vannak a kötelező olvasmányok terén - tette hozzá.

A beszélgetés során érintették még a projekt- és a csoportmunka szerepét a NAT-ban, valamint az esélyegyenlőség és az idő előtti iskolaelhagyás kérdése is szóba került.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!