2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Győrfi Pál: Ismét időben születtek meg a kellő döntések

Szűrésekről, az OMSZ leterheltségéről, alamint arról is beszélt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hogy hogyan segíthetnek az emberek a járvány elleni védekezésben.

  • Győrfi Pál: Ismét időben születtek meg a kellő döntések

„Azt láttuk, hogy az első hullám azért fordul vissza viszonylag korán és azért nem teljesedtek be azok a borúlátó jóslatok, amikre mi a mentőkkel is készültünk, hogy nagyon sok beteget kell majd ellátnunk és a kórházak hirtelen kapják a rengeteg súlyos beteg ellátására a feladatot. Mert itt két dolog is egyszerre működött, egyrészt időben jó döntések születtek, másrészt pedig az emberek betartották a szabályokat és úgy tűnt, hogy az összefogás valóban meghozta a gyümölcsét”

- mondta Győrfi Pál. A szóvivő elmondta az emberek a nyári felszabadulás után most dühösek és tagadják, hogy veszélyes lenne a vírus.

„Mostanra már eljött az ideje, hogy ezeket az első reakciókat átlépjük és a helyén kezeljük a járványügyi helyzetet. Azt látom, hogy időben jó döntések születtek és bízom benne, hogy az emberek ugyanolyan fegyelmezetten követik majd a szabályokat, ahogyan tavasszal tették.”

Győrfi Pál elmondta, az életmentés a mentőszolgálat különválasztja a mintavételektől, így nem fordulhat elő, hogy egy mintavétel miatt egy balesethez nem tud kimenni a mentő. A mintavételek plusz kapacitással oldódnak meg.

„Ott tartunk, hogy naponta 12-13 ezer megrendelés érkezik háziorvosoktól arra vonatkozóan, hogy menjünk ki egy adott címre, előtte vegyük fel a kapcsolatot telefonon, hogy készüljön az illető, hogy érkezünk. Tehát ne egyen, ne igyon előtte stb. Megtörténik a protokoll szerinti mintavétel, azt megfelelő módon kezelve azt a mintát laboratóriumba kell juttatni Úgyhogy elég komoly logisztikai feladat.”

A szóvivő elmondta, elkeserítőnek tartja, hogy ilyen nehéz időkben is vannak olyanok, akik keresik azokat a pontokat, amibe bele lehet kötni és fel lehet nagyítani. Ezzel pedig csak tovább fokozzák a szorongást.

Végzős orvostanhallgatók és egészségügyi szakosok az OMSZ segítségére lehetnek a járvány idején. Győrfi Pál azt mondta, nagyon hálásak ezeknek a tanulóknak, mert már beálltak dolgozni és remek munkát végeznek.

Teljes beszélgetés:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!