A magyar szülők negyedének komoly gondot okoz a gyermekek felügyelete a nyári szünet alatt- derül ki a Kopp Mária Intézet legfrissebb felméréséből. A koronavírus-járvány miatt sokan már kivették a szabadságukat, ezért a KINCS szerint komoly segítség, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az előírások betartásával. A kutatásból az is kiderül, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelők több mint harmada számít a nagyszülői segítségre a szünidőben.
"Főleg az alsós és annál kisebb gyermekek elhelyezése okoz fejtörést, a középiskolások esetében már könnyebb helyzetben vannak a szülők. Vonzók a nyári táborok, a kutatásból kiderül a napközis táborok a népszerűek. A gyermeknek ez óriási élmény, a szülőknek pedig óriási segítség. Itthon viszonylag hosszú a nyári szünet, sok esetben megoldott a családon belüli elhelyezés is, a nagyszülői és a baráti, szomszédi segítség is szóba került a felmérésben. Fizetett segítségre viszont kevesen gondolnak"
- mondta el Fűrész Tünde.
A Kopp Mária Intézet elnöke hozzátette arra is van igény, hogy júniusban tovább maradjanak bent az intézményekben a gyermekek. Különböző foglalkozásokat biztosítanak az iskolák.
Teljes beszélgetés:
Hír TV