2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Fülöp Attila: A gyermek érdeke elsődleges

A kormány egyszerűsítené és gyorsítaná az örökbefogadás, még több támogatást és segítséget is nyújtva. A kezdeményezéssel valamennyi párt egyetért, ám az ellenzék több ponton is változtatásokat kezdeményezett. Magyarországon 23.000 élnek intézményekben vagy nevelőszülőknél, közülük évente nagyjából 1000 gyerek kerül családhoz. A részletekről Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

  • Fülöp Attila: A gyermek érdeke elsődleges

Fülöp Attila elmondta, hogy az MSZP nem értett egyet a tanfolyamok könnyítésével, illetve opcionálissá tételével. A szociális ügyekért felelős államtitkár közölte, hogy a tanfolyamot eddig két dolog jellemezte, kötelező volt és fizetős, egy párnak átlagosan 140.000 forint körüli összeget kellett fizetnie érte. A mostani javaslat értelmében ingyenes lesz és választható. Sok szülő a nevelt gyermekét szeretné örökbefogadni, esetlegesen már fogadtak örökbe gyermeket esetükben például a kötelező tanfolyam teljesen felesleges. Természetesen az örökbefogadás folyamata továbbra nagyon köröltekintő lesz, hiszen a család elkezdi felvenni a kapcsolatot az örökbefogadási tanácsadóval, készül pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány és ezen folyamat végén derül ki az alkalmasságuk. A tanfolyam azonban ingyenes lesz és két hétvégés így igazából, akinek szüksége van rá biztos, hogy el fogja azt végezni.

A vérszerinti szülők esetében életbe lép egy olyan szigorítás, mely az eddig megszabott 6 hónapról 3-ra csökkenti azt az időt mialatt a  szülőnek kapcsolatban kell lépnie gyermekével, más esetben örökbeadhatóvá válik a gyermek. Fülöp Attila hangsúlyozta a gyermekek érdeke az elsődleges.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!