2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Farkas Attila: A gyűlölet egy év után újra megjelent Pásztón

„Hátravinni, agyonlőni.” Ilyen és ehhez hasonló üzenetek jelennek meg Pásztó kormánypárti polgármesterjelöltjével kapcsolatban a közösségi oldalakon. A gyűlöletkampány nem csak a fővárosra jellemző.

  • Farkas Attila: A gyűlölet egy év után újra megjelent Pásztón

Pásztón Farkas Attila jelenlegi polgármester egy időközi választáson nyerte el a tisztséget azzal a Dömsödi Gábor korábbi televíziós műsorvezetővel szemben szemben, aki korábban betöltötte ezt a posztot. Egy bizalmi válság következtében volt időközi választás Pásztón, amelynek okairól a kormánypárti Farkas Attila a következőket mondta:

„Ott kezdődött, hogy 2014-ben a Fidesz-KDNP más jelöltet támogatott, az addigi polgármestert, aki négy cikluson keresztül volt Pásztó város polgármestere. Viszont az élet úgy hozta, hogy a nyolc képviselőből hét Fidesz-KDNP-s lett és így kényszerházasság jött közöttünk létre és én lettem az alpolgármester, mint második legtöbb szavazatot kapott képviselő. Ezek után, hogy alpolgármester lettem, ugye a város érdekében mindent elkövettünk, hogy megpróbáljunk vele együttműködni. Bár ő függetlenként hirdette magát, de tudtuk, hogy nem független, mert már 2014 végén decemberben elment a szocialista képviselő Ujhelyi István meghívására Brüsszelbe. 2017-ben viszont amikor bejelentette, hogy elindul az országgyűlési választásokon képviselőjelöltként LMP támogatással, annyira megromlott a kapcsolat közöttünk, hogy 2018 februárjában én lemondtam az alpolgármesteri tisztségemről, majd 2018 áprilisában a képviselő-testületet is feloszlattuk.”

Arra a kérdésre, hogy miben érhető tetten a gyűlöletkampány Pásztón Farkas Attila így válaszolt:

„A gyűlölet már tavaly elkezdődött, a tavalyi időközi választáson, főleg a közösségi odalakon. Ott úgy látszik bátrabbak az emberek. A személyemmel kapcsolatban kitalálták például azt, hogy roma származású vagyok és a Dömsödi Gábor akkori polgármester és polgármesterjelölt egyik képviselője nyíltan kitette azt közösségi oldalára, hogy „Ki ez a csicska?” Ez ugye én lettem volna, és azt mondta, hogy egy roma származású polgármesterjelölt és akkor azt írta az az illető, hogy „hátravinni agyonlőni”. Erre azt írta a Dömsödi Gábor képviselőjelöltje, hogy egyetértek és a mai napig Dömsödi Gábor ettől nem határolódott el.”

A településvezető rámutatott: nem az a baj, ha egy településnek ellenzéki vezetője van, aki tisztességes viszonyt ápol a központi hatalommal, hanem az a baj, ha a polgármester a kormányzattal vívott harc színteréül használja a helyi politikát. Farkas Attila szerint ez várna Pásztóra is, ha Dömsödi Gábort választanák meg polgármesternek.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg:

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!