2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Magyarország élőben

Dömötör Csaba: Témakörönként mutatjuk be az új nemzeti konzultációt

A kormány az elmúlt napokban véglegesítette az új nemzeti konzultáció kérdőívét, szerdától pedig témakörönként be is fogja mutatni azt – jelentette be Dömötör Csaba a HírTV Magyarország élőben című műsorunk keddi adásában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának közlése szerint a témakörök érinteni fogják az egészségügyi védekezést, a gazdasági lépéseket és szó esik a migrációs összefüggésekről is.

  • Dömötör Csaba: Témakörönként mutatjuk be az új nemzeti konzultációt

Attól, hogy járvány van, az még nem jelenti azt, hogy a migrációs kérdés lekerült volna a napirendről, ezek a folyamatok egymás erősítik, így együttesen kell ezekben az ügyekben helytállni – hívta fel rá a figyelmet Dömötör Csaba.

Földi-Kovács Andrea felvetésére, hogy az ellenzék folyamatosan kritizálja a nemzeti konzultáció intézményét, az államtitkár elmondta, megszokhattuk az, hogy amikor a kormány bejelent egy konzultációt, akkor az ellenzéki pártok annak nekitámadnak, pedig jól tudják, hogy a nemzeti konzultáció egy nagyon jó módja a párbeszédnek.

Emlékeztetett, a DK a minimálbérről tartott konzultációt 2020 február elején, a Párbeszéd „valódi” klímakonzultációt indított, az MSZP a Mi Európánk néven indított konzultációt, az LMP a kivándorlásról indított konzultációt, a Jobbik – amelynek frakcióvezetője a parlamentben kikelt az új nemzeti konzultáció ellen – 4,2 millió háztartásba juttatott el kérdőívet, a fővárosi SZMSZ-ben is nyilvános utalás van arra, hogy szeretnének ezzel a lehetőséggel élni.

Valójában ők is nagyon tudják, hogy a konzultáció nagyon jó lehetőség arra, hogy meghalljuk az emberek hangját és ki tudjunk állni a közös döntések mellett

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a jövő évi költségvetésben, mi szükség van az önkormányzatok szolidaritási adójának, illetve a gépjárműadójának a fenntartására, Dömötör Csaba elmondta, az a kormány alapelve, hogy a válságkezelésből mindenkinek, az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket.

Miközben a bérekre vonatkozó normatív támogatást megkapják, több helyen elbocsájtásokba kezdtek, vagy béreket csökkentettek

– mutatott rá a politikus.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!