2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Magyarország élőben

Dömötör Csaba: Ne várják el a kormánytól, hogy becsukja szemét

  • Dömötör Csaba: Ne várják el a kormánytól, hogy becsukja szemét

A képviselők jogállásáról szóló törvényről a miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy erre azért van szükség, hogy ne lehessen trükközni, hogy ne lehessen megcsinálni, hogy bizonyos képviselő jelöltek megmérettetik magukat egy bizonyos párt színeiben, majd utána innen-onnan képviselőket halászva alakítanak egy frakciót.

„Az ezzel a probléma, hogy nem tükrözi a választói akaratot, mert hogyha azt néznénk meg, hogy van-e kellő támogatottságuk ahhoz, hogy mondjuk a parlamentbe bekerüljenek vagy éppen frakciót alakítsanak, akkor sok esetben az a baj, hogy nincsen.”

A politikus példaként hozta fel a Párbeszéd frakcióját, akik innen-onnan igazoltak képviselőket, hogy meglegyen a frakciójuk és ez nem tükrözi a választói akaratot.

Dömötör Csaba az új kulturális törvénytervezetről is beszélt. Ezzel kapcsolatban elmondta megmosolyogtató néhány megszólalás, másrészt pedig megfontolandó.

„Egy biztos, ha azt nézem, hogy a magyar kormány számára mennyire fontos a kultúra, semmi más nem bizonyítja jobban, mintsem, hogy 2010 környékén nagyjából 172 milliárdot szántak a kulturális területre, most ez több, mint 500 milliárd forint.”

Elmondta, nem arról van szó, hogy az alkotói munkába bárki bele szeretne szólni. Hangsúlyozta, ha ilyen mértékű támogatásokról van szó, akkor jogos elvárás az, hogy például a gazdálkodásra rálátása legyen annak, aki a pénzt adja és ha nagyon súlyos jogsértések gyanúja merül fel, akkor legyen lehetőség arra, hogy legyen egy vizsgálat. Mivel a Katona József Színház esetében az történt, hogy egy évig eltusolták a problémát. 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!