2019. október 16.,
szerda, Gál napja

Deutsch: A Maccabi Európa Játékok az egész magyar sportegyesületi világ sikerét bizonyítják

Hír TV

2019. augusztus 8., csütörtök 20:00

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Maccabi Európai Játékok védnöki testületének vezetője volt a vendége, aki Földi-Kovács Andrea műsorvezetőnek elmondta, hogy a Maccabi Európa Játékok kiemelkedő sportsikereket hoztak hazánknak: 100 érmet, közte 49 aranyat nyert a magyar csapat. A 100 éremmel a legeredményesebb európai nemzet lett a magyar a Maccabi Európa Játékokon, amelyek Deutsch szerint a gazdaságnak is hasznos volt. A műsorban elhangzott, hogy állami forrásból zsidó sportközpont létesül majd Budapesten, valamint az is témaként szerepelt, hogy Trócsányi László úgy ítélte meg: eredményes volt a találkozó Ursula von der Leyennel.

Minden idők egyik legjobb Maccabi Játékának tartják a szervezők a kedden véget ért budapesti sporteseményt, amelyen 42 ország több mint 2300 sportolója vett részt. Hazánk az éremtáblázatot tekintve a második legeredményesebb lett az országok rangsorában. A zsidó sportolók nemzetközi versenyét 4.9 milliárd forinttal támogatta a magyar állam, amely a becslések szerint legkevesebb 1.5 milliárd adóbevételt hozott az országnak és több mint 5 milliárdos árbevételt a magyar gazdaság szereplőinek.

Deutsch Tamás a magyar csapat sikerét értékelve kiemelte:

„Általában 20-25 érmet, és egy olyan 6-7-8-9, nagyon ritkán 10 aranyérmet szerzett a magyar csapat. Tehát az érmek számát, és az aranyérmek számát tekintve is ötször jobb ez a szereplés, mint korábban. Elismerés tehát mind a 208 magyar sportolónak. Soha még ekkora magyar válogatott nem indult Maccabi Világ- vagy Európa Játékokon. És ez elismerés egyébként az egész magyar sportegyesületi világnak, hiszen zsidó, zsidó származású sportolók Európa Játékára, a magyar Maccabi válogatott tagjai jónéhány sportegyesületből rekrutálódtak.”

A fideszes politikus szerint mindez azt mutatta, hogy erős a magyar sport. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, „Magyarországnak nagyon komoly a presztízse” a hazánk által megrendezett nagy, világszínvonalú sportesemények megrendezését illetően.

„Ennek a presztízsnek megfelelően csillagos ötös volt a szervezés, a lebonyolítás, az előkészítés”

– jelentette ki Deutsch Tamás, aki hozzátette: már 2015-ben elkezdték szervezni az idei sporteseményt, amelynek sikere azt igazolja, hogy nincs antiszemitizmus Magyarországon, sőt a versenyek békében, biztonságban, zavartalanul és világszínvonalon lezajlottak.

„Minden nagy magyarországi világesemény az alkalmasságunkat bizonyítja. A Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multi sporteseménye volt”

– húzta alá a Fidesz EP-képviselője.

EP-bizottsági alelnökként Deutsch Tamás úgy vélte Trócsányi Lászlónál „alkalmasabb, szakmailag felkészültebb” jelöltet Magyarország nem is küldhetne Brüsszelbe, és a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése kapcsán is látszódnak már apró, pozitív fejlemények.
Már nem támadják olyan hevesen a Fideszt az Európai Néppártban, mint az EP-választások előtt. A Fidesz brüsszeli politikusa szerint a kereszténydemokrata pártcsaládnak nagyobb szüksége van a Fideszre, mint annak a Néppártra. Deutsch Tamás elmondta azt is, hogy a novemberi kongresszuson dől el, hogy a Fidesz tagja marad-e az Európai Néppártnak.

Hír TV