2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Magyarország élőben

Budai Gyula: Egy dolgot szeretnék kérdezni Cseh Katalintól - Hol a pénz?

Pénteken a NAV Bűnügyi Főigazgatósága elrendelte a nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt, a Cseh Katalin érdekeltségébe tartozó cégek - állami támogatásokat érintő - beruházásai miatt. Az ügyről Gerhardt Máté műsorvezető Budai Gyulát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kérdezte.

  • Budai Gyula: Egy dolgot szeretnék kérdezni Cseh Katalintól - Hol a pénz?

- Cseh Katalin azzal védekezett, hogy ő már nem ügyvezető, nincs köze a cégekhez, teljesen ártatlan és ez be fog bizonyosodni. A NAV azonban nem adott helyt ennek a magyarázatnak. Azt tudjuk, hogy rengeteg cég vett részt ebben az ügyben és megjelent sajtócikkek alapján valószínűsíthető: úgy játszottak össze, hogy az egyikük biztosan nyerjen, másikuk azért indult el, hogy papíron legyen egy ellenfél, aki utána nem kapja meg a támogatást. Látszik, hogy ezt szépen felépítették, kérdés, hogy a nyomozás majd mire jut?

- Ez valóban egy nagyon jól megkonstruált céghálózat, amelyben budapesti telephellyel rendelkező cégek sokasága van. Milyen érdekes, hogy ezek nem budapesti székhellyel indultak el pályázatokon, hanem találtak egy többszörösen hátrányos helyzetben lévő kistérséget, mint Nógrád, Szécsény, Vác térsége tekintettel arra, hogy ott a maximumot lehet kihozni a támogatásokból és ott indították el a projekteket

- reagálta a felvezetésre Budai Gyula.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor a saját szemszögéből alapvetően sikeresen helytállt és nem vallott kudarcot

Orbán Viktor a saját szemszögéből alapvetően sikeresen helytállt és nem vallott kudarcot

Heves vita zajlott szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar uniós elnökségről. A magyar miniszterelnök beszédében bemutatta a magyar elnökség prioritásait és terveit az Európai Bizottság elnöke és az baloldali EP-képviselők azonban a konstruktív vita helyett inkább Magyarországot támadták ugyanazokkal a vádakkal, mint az elmúlt 14 évben mindig.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!