Bogár László elmondta, a prognózist senki sem tudja megjósolni és ebben a helyzetben nagyon gyorsan kellene nagyon jó döntéseket hozni. Nem tudni meddig tart a válság, így az erőforrásokkal takarékosan kell bánni
– tette hozzá.
Teljes beszélgetés:
Bezárkóztak a kirándulóhelyek
Bezárkóztak húsvétra a kirándulóhelyek - vidéken sem fogadják tárt karokkal a turistákat. Országszerte különböző szigorításokat vezetnek be a polgármesterek, A Balatontól Esztergomon át a Hortobágyig – a felelőtlenek miatt a lakosság védelmében
Abaligetre kapcsoltunk Szilágyi Jenő tudósítóhoz:
Hollókőről Molnár Péter tudósító jelentkezett be:
A koronavírus-járvány komoly lelki megpróbáltatást jelent
Megjelentek az első kutatások, amelyek a koronavírus-járvány pszichés hatásait vizsgálták. Dr. Simon Lajos, pszichiáter erről beszélt a műsorban.
„Az egyik fő tünet a szorongás ebben a járványhelyzetben. Igazából nem tudjuk, hogy mikor és hol lehet megfertőződni, másodszor pedig olyan korlátozások alá kerülünk a járványhelyzet miatt, amiben az önmegvalósításunk korlátozódik. Lényegében van, aki a munkahelyét veszíti el, van akit visszatartanak attól, hogy bejárjon a munkahelyére, nem lehet bejárni a munkahelyére és vissza kell húzódnia az otthonába”
- mondta Dr. Simon Lajos.
Teljes beszélgetés:
Kreatív videóval buzdítanak otthonmaradásra a pasaréti ferences szerzetesek
„Az volt egy nagyon fontos célunk, hogy úgy bíztassuk az embereket az otthonmaradásra, hogy az a derű, az a vidámság, ami a ferenceseket jellemzi az mindenképpen megjelenjen ebben a filmben. Jól tudjuk, hogy a járvány mekkora feszültséget okoz sokakban. Tehát sokan be vagyunk zárva, pszichésen meg vagyunk terhelve és úgy gondoltuk, hogy oldani szeretnénk ezt a feszültséget és egy kicsit viccesebb, humorosabb formában tesszük ezt meg”
- mondta Zillich Michael, ferences szerzetes.
Teljes beszélgetés: