2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Túlélve Bolíviát 11:00

Magyarország élőben

Berzi Gergely: A V4 politikailag és gazdaságilag is a legerősebb magja az együttműködésnek

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Berzi Gergely, külpolitikai elemző és Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese volt a vendége.

  • Berzi Gergely: A V4 politikailag és gazdaságilag is a legerősebb magja az együttműködésnek

A magyarok nem akarnak Európa második vonalába tartozni, ezt Orbán Viktor mondta a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján. A miniszterelnök az erdélyi városban szövetséget ajánlott a környező országoknak, azzal a céllal, hogy egy új Közép-Európa épüljön, amely a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége lehet.  –  vezette fel a témát Velkovics Vilmos, műsorvezető.

Mi készen állunk, hogy a szomszédainkkal együtt, Romániát is ideértve, felépítsünk egy új Közép-Európát, olyan Közép-Európát, amely nem csak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol a városainkat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkásaink és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából jelentkező munkavállalókkal

-          mondta Orbán Viktor, miniszterelnök a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján rendezett gálaesten.

Ez a beszéd a temesvári forradalom 30.évfordulóján hangzott el, azóta sajtóhírek szerint kitűzték azt a bírósági tárgyalást, amely arról szól, hogy Tőkés Lászlótól visszavonják-e kitüntetését, ez nem a bizalom jele. Önök szerint vannak olyan állapotban a magyar-román kapcsolatok, hogy tényleg évtizedekre előre lehessen tervezni? – reflektált az eseményekre Velkovics Vilmos.

Jogos a felvetés, az tény, hogy a környező országokat megnézve talán Romániával a legnehezebb az együttműködés, tehát az a vízió

-          Kárpátalja még azért - tette hozzá Velkovics Vilmos.

Ukrajna egy külön kérdés, az ország méretéből és geopolitikai helyzetéből fakadóan nem is reális, hogy ennek a közép-európai gazdasági térségnek a részese legyen, de Romániánál ez felmerülhet, de kétségtelen, hogy a V4 együttműködés politikai és gazdasági értelemben is a legerősebb magja ennek a közép-európai együttműködésnek, de mondjuk Szerbiával sokkal kedvezőbbek a kapcsolatok és ott a magyar kisebbség helyzete is sokkal előrébb tart.

mondta Berzi Gergely, külpolitikai elemző.

Nagyon erős egyébként a gazdasági vonala, ha pusztán a számokat nézzük. Románia az elmúlt években nagyon szép gazdasági teljesítményt tudott mutatni, most van abban a szituációban, hogy a túlfűtöttség jelei uralkodnak a gazdaságon, ugyanakkor nagyon fontos exportpartnerünk és Orbán Viktor miniszterelnök által idén januárban meghirdetett kifektetéses stratégia, tehát tőkeexport terén is Románia célpiaca Magyarországnak, több mint húszmilliós lélekszámú országról beszélünk, ahol olyan cégek vannak kint, mint a MOL vagy a Fornetti. Másfelől, ha rápillantunk az ország külkereskedelmi partnereinek rangsorára, Románia 3-4. helyre küzdötte fel magát, tehát számunkra egy nagyon fontos célpiacról van szó. Számunkra azért is nagyon fontos a közelség, amiről a miniszterelnök beszélt, ha félretesszük a politikát, mert belátható célországról van szó, természetes földrajzi partnerről van szó, sok mindenben közösek kelet-közép-európai vonások és a V4-el együtt ez már egy hatvanmilliós piac, ráadásul ez a kelet-közép-európai térség pörgeti Európa gazdaságát és elképesztően ívelnek fölfelé a fogyasztási költések is.

-          mondta Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!