Meglepték azok a reakciók, amiket az elmúlt hetekben kapott? Vidnyánszky hazudik – mondták az SZFE tüntető diákjai, „cél a leszámolás" – nyilatkozta Ascher Tamás, Jordán Tamás a magyar színház pápájának nevezte, mondván: ön tévedhetetlenek tartja magát. Vidnyánszky és társai „minden értelemben földönfutók lesznek" – üzente a Facebookon Gyurcsány Ferenc...
Az a háttérerő, ami a konfliktus mögött áll, elvárja az efféle megszólalásokat. Úgy működik ez, mint egy gépezet, amelynek hajtóereje az igazodási és megfelelési kényszer és a gyűlölet. Tudtam, hogy lesznek támadások, személyeskedések, de hogy nyílt fenyegetés is elhangzik az ellenzék vezetőjétől, megriaszt, tovább megyek: félelmet kelt. Ez már az a szint, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
A baloldalról - egyedül - Tamás Gáspár Miklós szóvá tette.
Józanul állt a kérdéshez: aki így fenyeget, az nem demokrata. De a cikkében a magyar kultúra árulói közé sorolt. A jövő, a magyar nemzet majd eldönti ezt, én büszkén vállalom, amit rendezőként, intézményvezetőként eddig tettem. Viszont mélységesen aggaszt, hogy a színházi szakma magát demokratikusnak mondó része szó nélkül megy el egy ilyen kijelentés mellett. Nem emelték fel a szavukat azok, akik a szólás-, a gondolatszabadság, a művészet szabadsága mellett szoktak érvelni, tüntetni. A „szabadság" fogalmát kisajátítják, de ezt a bolsevik fenyegetést elengedik a fülük mellett. Az olyan szakmai vitákban, mint ami most a Színművészeti kapcsán fellángolt, természetes, hogy különböznek a vélemények, kell is, hogy legyenek viták, mert vannak érdekellentétek és azokból adódó összeütközések, de ez a fenyegetés az ország vezetésére aspiráló személytől elfogadhatatlan. Újból kiderült, lelepleződött: a balliberális elit kettős mércével mér. Ez pedig hiteltelenné teszi a megszólalásaikat egyéb ügyek kapcsán is. Nagyon sokan viszont kiálltak mellettem: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, ismert személyek és ismeretlenek biztosítottak egyetértésükről. Ezek nélkül sokkal nehezebb volna bírni a támadásokat.
Az SZFE körüli hullámok elérték az Ön által vezetett színházat is. Bánsági Ildikó bejelentette: elhagyja a Nemzetit.
Ildikót kiváló színésznek tartom. Én hívtam a Nemzetibe, szívesen és jól eső érzéssel gondolok vissza közös munkákra. Az első pillanatban kiderült, másként gondolkozunk a világról, beszéltünk is erről. Hét évig dolgoztunk így együtt fontos és sikeres előadásokban. Ez is azt bizonyítja, egymástól eltérő világlátású emberek is tudnak együtt dolgozni. Volt egy árulkodó és szomorú mondat a nyilatkozatában, amire nem figyelt fel senki. Azt mondta, hogy boldogan szerződött a Nemzetibe, de hamar észre kellett vennie, hogy olyan szakmabeliek, akikkel korábban jóban volt, elfordultak tőle, nem beszéltek vele. Tipikus: aki nem igazodik a balliberális elit szűk körének elvárásihoz, kiközösítik, arról egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy már nem is olyan tehetséges. Nagy nyomás nehezedik a színészeimre ezen kör részéről, de mindenkire, aki a Nemzetiben dolgozik. Bánsági Ildi eddig bírta.
Miért ilyen szélsőségesek a reakciók?
Mert nem felsőoktatási kérdésekről van szó, hanem politikai és ideológia háborúskodásról. Fontos tudni: az SZFE csak egy a most alapítványi irányítás alá került egyetemek sorában. Ezek között olyan hatalmas intézmények is vannak, mint a műszaki, jogi, közgazdasági, bölcsészettudományi karral rendelkező Miskolci Egyetem, vagy az Állatorvosi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Olyan nyilatkozatokat hallani ezen egyetemek részéről, amelyek a lehetőségek bővüléséről, a mozgástér megnövekedéséről, a működés hatékonyabb finanszírozásáról, az oktatók bérének növelésére megnyíló forrásokról szólnak. Józan, előremutató, párbeszédet jelentő hangok ezek. Ilyen hangok az SZFE felől jelenleg nem jönnek. A politikai össztűz helyett szakmai vitákra volna szükség.
Mit jelent az össztűz az Ön olvasatában?
Van sajnos ebben tapasztalatom, mert harmadjára élem meg ezt. Először 2002 táján, amikor felépült a Nemzeti Színház – voltak, akik a ledózerolását javasolták. A világon egyedülálló módon egyszer ez már megtörtént, amikor 1965-ben felrobbantották a Blaha Lujza téri Nemzetit, hogy évtizedekre, egészen 2002-ig tulajdonképpen hontalan legyen az ország első számú teátruma. Másodjára 2012 őszén, amikor megpályáztam a Nemzeti igazgatását. Egyik pillanatról a másikra nemkívánatos személy lettem a strasbourgi Nemzeti Színház iskolájában, ahová meghívásom volt tanítani, és amely intézmény már partneri kapcsolatban volt a Kaposvári Egyetem általam vezetett Színházi Intézetével. A beregszászi társulatomnak számos nyugat-európai meghívását mondták vissza egyik napról a másikra. Visszajutott hozzám, kik voltak a bojkott hazai felbujtói. Nagy felismerés számomra, hogy nagyjából ugyanazok szólaltak meg akkor is, mint most, ugyanazon gondolatok mentén, ugyanolyan kirekesztően és gyűlölettől fűtötten. Nagyon fontos látni, hogy nem a szakmáról van szó, nem a színházi felsőoktatás jövőjéről van szó, hanem politikai, ideológiai kérdésekről.
Na de hát Önök is politikai térben harcolnak, ideológiai érveket is szoktak mondani.
Van egy értékrend, amit én következetesen képviselek, amiről sokszor, sok helyen beszéltem már – nem titok. Ennek az értékrendnek lényegi, meghatározó eleme, hogy a kizárólagosság, a kirekesztő gondolat ellen felszólalok, és a magam területén ez ellen teszek is. Így működik a Nemzeti Színház, amelyben sokféle világlátású rendező, színész, tervező dolgozik együtt. Ennek a gondolatnak a jegyében szerveződik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM, amelyre különböző színházi világokat és ideológiákat képviselő alkotók érkeznek évről évre a Nemzetibe. Egy számít csupán: a művészi teljesítmény minősége. És így van ez a Kaposvári Egyetem Színházi intézetében is, ahol Cserhalmi György és Eperjes Károly egyaránt lehetett osztályfőnök, pedig egészen másként gondolkoznak nemzetről, hazáról, politikáról, hitről és a színházról is. Egy dolog közös bennük, nagyszerű színházi emberek. Az SZFE körüli vita legfőbb – politikai-ideológiai – tárgya éppen az, hogy a balliberális gondolat mellett – hangsúlyozom: mellett – a kuratórium azt képviseli, hogy jelenjenek meg más gondolatok, elvek, ezekhez kapcsolódó elméletek, gyakorlatok, esztétikák a képzésben. És úgy tűnik, ez elfogadhatatlan az egyetem mai vezetése számára. Vagyis nem felsőoktatási, színház- vagy filmszakmai üggyé teszik. Hanem politikaivá. Ebben a politikai játszmában a hallgatókat eszközként használják...
A teljes interjú IDE kattintva olvasható.
Kapcsolódó tartalom:
L. Simon László: Mindenki hallgat Gyurcsány Ferenc megnyilvánulásáról
Origo.hu
