2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Kultúra

SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”

  • SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat”

A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalóz” hirdetéseket, a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. Arra azonban már minden készen áll, hogy a SZIN zárhassa az idei nyarat.

„Bizakodók vagyunk és úgy készülünk, hogy idén végre megszervezhetjük a SZIN-t” – mondja Kolonics Erika, a fesztivál főszervezője, hozzátéve, hogy bár a Facebookon jelentek már meg nem hivatalos információk, mintha a SZIN online esemény lenne, a SZIN egy nagyon is valós fesztivál lesz, ha lesz, amiről a mostani bizonytalanságok miatt május végéig hoznak majd végleges döntést. A főszervező elmondta, hogy a zenekarokkal, a beszállítókkal és az alvállalkozókkal is megegyeztek már, gyakorlatilag készen állnak a startra. „A homeschool és a homeoffice után a fesztiválozók már nagyon vágynak a szabadságra, ezért a „Szabadság, Szerelem, SZIN” szlogenünket tűzzük idén a zászlónkra” – mondta Kolonics.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!