2023. 10. 05. Csütörtök Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Napi aktuális 06:00

Kultúra

Koncertekkel, előadásokkal, kiadványokkal készül 75. születésnapjára Hobo

Koncertekkel, színházi előadásokkal, könyv- és CD-megjelenéssel készül 75. születésnapjára Földes László Hobo.

  • Koncertekkel, előadásokkal, kiadványokkal készül 75. születésnapjára Hobo

A programsorozatot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a művész elmondta: országos és erdélyi turnéra indul, amely március 20-án Debrecenben kezdődik és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában zárul.

A decemberi Aréna-koncerten Hobo színházi és irodalmi szerepei háttérbe kerülnek és a zenét állítja a középpontba. A koncertre február 13-tól, a művész születésnapjától kaphatók jegyek - hangzott el.

A zenész, előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik. Mint elmondta, a turné közben színházi előadásait is játssza és előadóesteken is fellép országszerte.

Földes László Hobo hangsúlyozta: azt a fajta szeretetet, amelyet a közönségtől kap, szinte lehetetlen feldolgozni. Megható, ahogy figyelnek rá, és elnézik, ha hibázik. Mint hozzátette, megpróbál ennek a szeretetnek és kitartásnak megfelelni.

Elmondta, hogy több ötlete van, mint amennyit meg tud valósítani. Mint fogalmazott, az ötleteit, az energiáit arra kell fordítania, hogy az embereknek átadjon valamit, örömet szerezzen, vagy elgondolkodtassa őket. "Sajnos néha meg is ríkatom, amire nem vagyok büszke, de ilyen a világ, amiből én nem tudtam kilépni" - tette hozzá.

A Nemzeti Színházban jelenleg négy előadása - a Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai, a Halj meg és nagy leszel, valamint a Tudod, hogy nincs bocsánat - van műsoron.

Vidnyánszky Attila rendezővel több mint 10 előadást készítettek együtt, és több mint 1500 alkalommal játszották közös munkájukat - emelte ki Földes László Hobo.

Vidnyánszky Attila a sajtótájékoztatón felidézte, hogy először az Új Színházban dolgoztak együtt a Bolha a fülbe című előadáson, majd a beregszászi színházban vitték színre a Vadászatot.

Mint mondta, Hobót nem lehet rendezni, munkájuk legfontosabb része a szerkesztés, egy intellektuális és egy emocionális partitúrát raknak össze.

A Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta: nagyon sokat tanul a művésztől, akivel 20 éve dolgoznak együtt. Kiemelte azt az alázatot, ahogy egy bemutatóra készül, ahogy a sokezredik fellépése előtt is izgul.

Vidnyánszky Attila elmondta, hogy két új előadást terveznek a Nemzeti Színházban. Az Utcazenész a magyar könnyűzene történetét dolgozza fel, a 31 dosszié pedig a besúgók által Hobóról készített 31 dosszié anyagából, valamint Hobo korábban betiltott dalaiból készül.

A sajtótájékoztatón kitértek arra, hogy a napokban jelenik meg Hobo Viharban születtem című könyve 2 CD-vel, amely a tavaly március 30-i arénabeli koncert kivonatos anyaga. A 48 oldalas könyv fotókat és Hobónak a dalokhoz fűzött gondolatait tartalmazza. A megjelenés alkalmából Hobo dedikálást tart február 12-én a Puskin moziban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

A mai Vezércikkben a meghívott vendégek karcos és határozott véleményt formáltak Brüsszel – az uniós pénzek feltételeivel kapcsolatos – üzengetéséről, a zuglói szocialista ingatlanbotrány új fejleményeiről, Karácsony Gergely gyenge magyarázkodásáról a gigászi BKV-prémiumok ügyében, továbbá az adatvédelmi szempontból aggályos fővárosi lakógyűlésről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!