2024. 07. 20. Szombat Illés napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 07:00

Kultúra

Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden

Kedden kezdődik a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden.

  • Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden

Jávorszky Iván, a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az eseményről rendezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja.

Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztiválon három kategóriában - nagyjátékfilm, kisjátékfilm és kísérleti film - versenyeznek az alkotások. Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be. A fődíjasról és a kategóriagyőztesekről a Szabó Gábor - az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre - vezette zsűri dönt.

Szabó Éva fesztiváligazgató közölte, hogy változatos kísérőprogramok is várják az érdeklődőket. Az Aprófeszten gyerekeknek szóló alkotásokat vetítenek a többi közt a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkáiból. Az Oscar lépcsőjén programba a filmes elismerés közelébe jutott alkotásokat mutatnak be, és válogatnak a Palicsi Európai Filmfesztivál programjából is.

A fesztiváligazgató a szakmai programok közül a tavaly elhunyt holland operatőr, Robby Müller életéről készült dokumentum film magyarországi premierjét emelte ki, melyet kerekasztal-beszélgetés követ.

A fesztivált a Széchenyi téren ingyenes vetítések kísérik, az itt bemutatott alkotások közül minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődés Bacsó Péter A tanú című filmje eredeti, cenzúrázatlan, restaurált változatának hazai bemutatóját övezi majd.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ujjong a Hamász

Ujjong a Hamász

A Hamász iszlamista palesztin mozgalom pénteken üdvözölte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICJ) véleményét, amely szerint törvénybe ütköző, hogy Izrael továbbra is megszállva tartja az 1967-ben megszállt palesztin területeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Igazi sztárparádé várható az idei MCC Feszten

Igazi sztárparádé várható az idei MCC Feszten

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, a Margaret Island, az Ivan & The Parazol Blahalouisiana, a Tankcsapda, Majka, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random Trip, Paulina és a Parno Graszt.
Kitelepül a Művészetek Völgyébe a Néprajzi Múzeum

Kitelepül a Művészetek Völgyébe a Néprajzi Múzeum

A Cirque de Tókert területén felépített múzeumszigeten egyebek mellett kreatív foglalkozásokkal, interaktív kiállítással, koncerttel várja a Néprajzi Múzeum a fesztiválozókat a Művészetek Völgyében - közölte az intézmény az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!