2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Kultúra

Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház

Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház: a tervek szerint az idei szezon a nemzeti összetartozás napi emlékesttel kezdődik június 3-án.

  • Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház

A Margitszigeti Színház keddi közleménye szerint a fellépő produkciókkal, művészekkel közösen úgy döntöttek, hogy az eredeti májusi nyitás dátumát átteszik június elejére, a májusi produkcióknak pedig új időpontot biztosítanak.

Mint hangsúlyozzák, a nyári színház szabadtéri és ültetett nézőterének köszönhetően az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A színház vezetése felkészült arra, hogy megfeleljen a biztonságos működés feltételeinek.

Az idei szezon - ha a rendeletek engedik - június 3-án a Magyar hősök, csaták és szerelmek című emlékesttel kezdődik a Nemzeti Táncszínház előadásában, Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre fellépésével.

Az előszezonra tervezett könnyűzenei koncerteket új időpontokban rendezik meg. Lotfi Begi többek között Rúzsa Magdi, Radics Gigi, Lábas Viki, Császár Előd, Nika és Kollányi Zsuzsi társaságában lép fel szeptember 15-én. A Zagar 20 szeptember 17-én lesz, a Budapest Klezmer Band 30 éves jubileumát pedig július 1-jén ünnepelheti a Margitszigeten a közönség. Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra koncertjét szeptember 4-én tartják Tóth Gabival és meglepetésvendégekkel. Június 29-én Demjén-koncert lesz, Szikora Róbert és az R-Go pedig szeptember 12-én lép fel a Margitszigeten.

A klasszikus zenei kínálatban az opera, a balett és az évfordulós szerzők, Verdi és Mozart kiemelt figyelemre számíthatnak. Calixto Beito rendezése, Bizet Carmen című operája a Magyar Állami Operaház közreműködésével látható, augusztus 20-án az ünnep alkalmából pedig a Bánk bánt tűzik műsorra. A programban szerepel Hervé Koubi koreográfus Odüsszeia-bemutatója és Szergej Polunyin balettművész Raszputyin-előadása is.

A musicalek közül műsorra tűzik a Puskás, a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré, a Mozart! és a Nikola Tesla című darabot. A margitszigeti nyári színházban debütál A Csókkirály látványkoncert Radics Gigi, Zséda, Szulák Andrea, Vastag Csaba, Király Viktor, Csonka András és Heincz Gábor Biga közreműködésével. A dalszerző-zenész Fenyő Miklós immár 24. alkalommal, Napfény jön a vihar után mottójú összeállításával érkezik a szigetre. Újra lesz Geszti Péter-koncert, először lép a Margitsziget közönsége elé Dés László A Pál utcai fiúkkal a Vígszínházból, és szintén visszatérőként hallható Stanley Jordan dzsesszgitáros játéka, de Caramel évadzáró koncertje is helyet kapott a kínálatban.

A színház részletes programja a https://margitszigetiszinhaz.hu/ oldalon érhető el.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!