2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napindító 06:50

Kultúra

Fényképritkaság a Hónap kincse a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hónapról hónapra mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum a Hónap kincsét, amely márciusban a magyar honvédség egyik megteremtőjének, Mészáros Lázár egykori honvédelmi miniszternek a fényképe.

  • Fényképritkaság a Hónap kincse a Magyar Nemzeti Múzeumban

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy Mészáros Lázár több szempontból is egy különleges személy a magyar történelemben, ugyanis nemcsak a gyakorlati, de az elméleti hadtudományban is járatos volt. A Magyar Tudós Társaság tagjaként máig érvényes, rendkívül fontos írásokat publikált, és ami nagyon sokat elmond az első felelős kormány honvédelmi miniszterének jelleméről az az, hogy amikor elfogyott a Batthyány-kormány ellehetetlenült, ő volt az egyetlen miniszter, aki nem mondott le a pozíciójáról.

dr. Lengyel Beatrix, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa arról számolt be, hogy a Múzeum a fényképtárában immár három fényképet őriz Mészáros Lázárról. Az első két kép ajándékozás útján került az intézménybe, míg a kamaratárlaton bemutatott harmadik képet 2022 decemberében vásárolta meg a Múzeum egy aukción. A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának vezetője azt is elmondta, hogy a fotó 1885-ben Teleki Sándor képeként jelent meg. Ebben a korban a fotó még nem volt sokszorosítható, így csak az eseményen bemutatott, rajzos változat maradt fenn. dr. Lengyel Beatrix azt is hozzátette, hogy azzal, hogy Mészáros Lázár fényképe bekerült a Múzeumba, kerek lett a fényképtári gyűjtemény.

Az esemény egy ünnepélyes aláírási ceremóniával ért véget, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Múzeum és a Katonai Emlékpark Pákozd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójához kapcsolódó emlékév kapcsán egy együttműködési megállapodást kötött.

Dr. Görög István, az Emlékpark ügyvezetője kifejtette, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum és a Katonai Emlékpark Pákozd között - mert mindkét intézmény nemzeti emlékhely - egy összekötő kapocs alakult ki. Innen is jött a gondolat, hogy a forradalom és szabadságharc utáni 175. évben egy megerősítő együttműködés jöjjön létre a Múzeum és az Emlékpark között.

Mészáros Lázárt 1848. március 22-én Batthyány Lajos gróf felkérte, hogy az első független és felelős magyar kormány honvédelmi minisztere legyen. A miniszteri posztot csak május 23-án tudta személyesen átvenni, akkor érkezett haza Itáliából. Május 26-án császári és királyi vezérőrnaggyá léptették elő, amit még az uralkodó is szentesített. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar honvédsereg és a minisztérium megszervezésében. Joggal hívhatjuk őt a magyar honvédség egyik megteremtőjének.

A kép technikája a legkorábbi negatív-pozitív fotográfiai eljárás. A felvétel készülhetett papírnegatívra, vagy kollodiumos üveglemezre. Ebben az esetben a kép nagyobb részletgazdagsága, illetve az írott források alapján lehet tudni, hogy ez utóbbit használták. Ezt a negatívot azután napfényre kitették egy úgynevezett másoló keretben, és az alá helyezett, érzékenyített finom papírlapon jött létre az ezüstsók alkotta pozitív kép, amely közvetlenül a papírlap rostjai között helyezkedik el, és a rostok sokszor szabad szemmel is észrevehetőek. A felvételt minden bizonnyal a romantika nagy alakjának, Victor Hugonak a fia, Charles Hugo készítette. A Francia császárság által üldözött Hugo és családja a Brit koronához tartozó Csatorna-szigeten, Jersey szigetén élt 1852-1855 között.

Magyar Nemzeti Múzeum

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!