2020. május 31.,
vasárnap, Angéla, Petronella napja

A tönk szélén a londoni Globe Színház

MTI

2020. május 18., hétfő 20:46

Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.

A hétfőn nyilvánosságra hozott iratban, amelyet a parlament kulturális bizottságának küldtek el, a Shakespeare-színház kiemelte, hogy súlyos pénzügyi veszteségek érték a március végén bevezetett karantén miatt, és amennyiben a kormánytól nem kap sürgős segélyt, nem élik túl a válságot.

Mint fogalmaztak, ez tragédia lenne a művészet, a híres brit író öröksége, de az egész ország számára is.

Az 1599-ben épült Shakespeare-színház mását 1997-ben emelték a Temze partján, az eredeti helyszín közelében.

Évente több mint egymillióan látogatnak el a színházba, amelyben könyvtár és archívum is működik.

A Globe Színház egyebek között az állások megőrzésére már kapott támogatást a kormánytól, de mint írták, további ötmillió fontra (2 milliárd forintra) van szükségük, amely éves forgalmuk 20 százaléka.

Julian Knight, a bizottság konzervatív elnöke azonnali beavatkozásra szólította fel a kormányt.

"Ha ezt a nemzeti kincset tönkretenné a Covid-19-járvány, az tragédia lenne" - mondta, hozzátéve, hogy Nagy-Britannia-szerte számos színház és előadóterem küzd a túlélésért és a bizonytalan jövővel.

MTI