2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Színes

Rendhagyó utazás a 185 millió évvel ezelőtti korba

A dinoszauruszok korát mutatja be a miskolci Herman Ottó Múzeum új állandó kiállítása. A MeZOOzoikum interaktív kiállítás rendhagyó formában kalauzol el a 185 millió évvel ezelőtti korba. A tárlat maga egy időutazás, a látogató pedig egy mentőcsapat része lehet. Megnézheti, milyen folyamatok határozták meg a korszak élővilágát, és megismerheti, hogy Magyarországon milyen dinoszauruszok élhettek. A kiállítás öt évig marad Miskolcon.

  • Rendhagyó utazás a 185 millió évvel ezelőtti korba

A miskolci Herman Ottó Múzeum új tárlatának története szerint kutató expedíció indult el a MeZOOzoikumba, hogy az ott feltárt fosszíliák alapján megismerjék az akkori világot. Visszajönni azonban már nem tudtak, ezért a kiállítás egyes állomásain végigsétálók őket menthetik meg. A Földtörténeti és Természetrajzi Tár állandó tárlata a mezozoikum, vagyis a dinoszauruszok korát mutatja be.

„Egy ilyen kiállítás, főleg a maga interaktív voltával, illetve azzal a sztorival, hogy van egy időutazás, amelyen belül visszamegyünk a mezozoikumba, azért is különleges számomra, mert talán a gyerekeknek átadja valahogy azt, hogy ez a hosszú-hosszú időszak, ez a 185 millió év, amit a mezozoikum felölel, az egyrészt nagyon távol van, másrészt irgalmatlan hosszú volt. És talán megértik, és talán közelebb kerülnek ahhoz, hogy a természet története, az élővilág fejlődéstörténete, az egy rendkívül hosszú folyamat, amiben az ember csak tényleg egy parányi porszem, egy tizedmásodpercet tesz ki” – mondta Ősi Attila, a ELTE Őslénytani Tanszék tanszékvezető paleontológusa.

A tárlat elkészítésében a Miskolci Herman Ottó Múzeum szorosan együttműködött a Magyar Természettudományi Múzeummal. A kiállítás egyes darabjait a budapesti intézmény adta kölcsön.

„Van akkora gyűjteményünk, és van olyan szép anyagunk ebből a korszakból, hogy össze tudtunk szedni nagyon jelentős ritkaságokat, látványos, szép darabokat, amik itt a kiállításban mind láthatók. Folyamatosan mentek az egyeztetések, 2018 ősze volt, amikor összeállt a teljes, végleges lista, aláírtuk a kölcsönzési papírokat, és leköltözött az anyag hosszú időre Miskolcra” – mondta Dr. Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum általános és közművelődési főigazgató-helyettese.

A több szintes, interaktív kiállításon megismerhető a többi között a dinók táplálkozása, szaporodása, és a tárlat fontos része a Bakonyi dinoszaurusz lelőhelyről előkerült maradványok bemutatása is. Így látható a Hungarosaurus, az első Magyarországon talált csontok alapján ismert dinoszaurusz csontvázának rekonstrukciója is.

„Azt vettük észre az elmúlt öt évben, hogy a látogatóknak az előző kiállításunk, illetve a most is még aktív kiállításunk rengeteg ötletet adott ahhoz, hogy adományozzanak nekünk. Sokszor ezek a fosszíliák a polcokon otthon a vitrinekben hevernek, én azt mondom, hogy mostantól hozzák be a múzeumba a mezozoikus fosszíliákat is. Itt jobb helye van, előbb-utóbb kiállításba kerül, nagyobb biztonságban van, és biztos, hogy a tudomány és a nagyközönség számára is hasznossá fogjuk tudni tenni” – mondta Szolyál Péter, megbízott múzeumigazgató.

A MeZOOzoikum kiállítás 45 millió forintból jött létre, amelynek egy részét az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. A tárlat 2023-ig látható Miskolcon.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Minden határon túlmegy, ami Brüsszelben történt - így reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke a HírTV stúdiójában arra, hogy a kerületi polgármester a belga rendőrséggel akarta a bezárattatni a Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciát.
Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!