2021. 09. 25. Szombat Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk - Olvasunk a sorok között

Következik:

Híradó 07:00

Színes

Mesterséges eső Dubajban

Míg Európában áradások nehezítik meg az életet, addig Dubajban mesterséges esővel védekeznek az 50 fokos forróság ellen.

Drónok segítségével csökkentik a hőmérsékletet. Ez úgy működik, hogy jó sok árammal, elektromosan feltöltik az égen kóborló felhőket, amelynek köszönhetően megjelennek a vízcseppek.

Így fordulhatott elő, hogy nemrég olyan nyári záport zúdítottak Dubajra, amilyet talán még sohasem láttak a helyiek.

Eső nélkül egyébként ilyenkor 40-50 Celsius-fok szokott lenni.

A mesterséges csapadék előállítása rendkívül drága: 15 millió dollárba, vagyis 4,5 milliárd forintba kerül.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Kávéházak Éjszakája - idén először Budapest mellett Veszprémben is!

Szeptember 25-26 között 13 helyszínen 50 program várja idén először Veszprémben is az érdeklődőket a Kávéházak Éjszakája. 2021. szeptember 24.

„TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! 2021

Idén kilencedik alkalommal, 2021. október 18-24. között, szerte az országban „nagytakaríthatnak” majd a TeSzedd! önkéntesei. 2021. szeptember 22.

Magyar kézműves csokoládé nyert a gasztronómiai Oscar-on

Pisztáciás, perui csokoládés, sós karamellás ízesítésű csokoládéval nyert a magyar vállalkozás, a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra a Great Taste Awards-on. 2021. szeptember 21.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!