2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Kivételesen jó évet tudhat maga mögött a Nyíregyházi Állatpark

Huszonkét éves történetének legsikeresebb évét zárta 2018-ban a Nyíregyházi Állatpark, amely rekordot döntve idén 550 ezer látogatót fogadott és a fejlesztések, illetve az állatszaporulat szempontjából is eredményes éven van túl – közölte Gajdos László, az intézmény igazgatója.

  • Kivételesen jó évet tudhat maga mögött a Nyíregyházi Állatpark

A harmincöt hektáros tölgyerdőben működő, ötezer állatot bemutató állatkert Magyarország leglátogatottabb turisztikai attrakciói közé tartozik, amire a nagyszámú hazai látogatók mellett több százezer szlovák, lengyel, román, ukrán és nyugat-európai turista is kíváncsi volt. A nyereségesen működtethető, különleges állatgyűjtemény népszerűsége évről évre növekszik, tavalyi 480 ezer után idén 550 ezer látogatót fogadott – ismertette részleteket az igazgató.

Gajdos László kitért arra, idén másodszor nyerték el az Európa legjobb állatkertje címet Anthony Sheridan független állatkerti elemző szervezete által készített felmérés alapján. A bírálat során külön szempont volt az állatok tartási körülményei, a természeteshez közeli, tágas kifutókat a bírálók mellett a maguk módján az állatok is „értékelték”: a szaporulat a tavalyi 226 állatkölyök után idén 199 volt a Nyíregyházi Állatparkban.

Mint elmondta, a 2018-as „bébibumm” zsiráf születésével kezdődött, nyár elején pedig már harmadjára örülhettek afrikai elefántutódnak a szakemberek és a látogatók. Néhány hónap múlva világ egyik legritkább és legveszélyeztetettebb állatfaja, az indiai páncélos rinocérosz hozott világra egészséges utódot, emellett kispandák, vörös varik, zászlósfarkú gerezák, vörös óriáskenguruk, amerikai és európai bölények és a természetben már kipusztult vietnami szikaszarvas borjak egyaránt gazdagították a nyíregyházi állatgyűjteményt.

Az igazgató szerint a park népszerűsége a gazdag állatbemutató mellett az oktató tevékenységének is köszönhető. Az éves erdei iskolát és a nyári tábort több ezer gyermek látogatta meg, a zoopedagógiai foglalkozások és a jeles napok népszerűségét az állatparkról készített Mancsra mancs című rajzfilm, illetve a park első ismeretterjesztő mesekönyve, a Medvés könyv is növelte a legkisebbek körében. A park karitatív tevékenysége keretében megszervezte a fogyatékkal élők és családjaik számára a hagyományos családi napot, a karácsony előtti adománygyűjtő napon pedig húsz teherautónyi adományt gyűjtöttek össze.

A fejlesztésekre kitérve Gajdos László kiemelte, hogy 2018-ban elkészült az új látogatócentrum és ökológiai sétaút, valamint az új hópárduc kifutó, nyáron elkezdte működését Magyarország egyetlen magas komfortfokozatú állatkerti szállodája, a Hotel Pangea. A csaknem kétmilliárd forint értékű beruházások után jövőre elkezdődik négymilliárd forint értékű, a jégkorszak állat- és világát bemutató látványosság építése, de hasonlóan nagy feladatként jelölte meg Gajdos László Magyarország első biodómjának jubileumát is, amelynek keretében megújul a 2009-ben átadott, különleges hangulatú indonéz esőerdő ház, a Zöld Piramis teljes látványvilága.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!