2024. 02. 22. Csütörtök Gerzson napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Színes

Két kategóriában is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon

Két kategóriában is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon

  • Két kategóriában is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén 32 BirdLife-partnerország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában 753 helyszínen több mint 4,6 millió madarat figyelt meg a 19 148 résztvevő - olvasható a közleményben.

Mint írják, Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben, hazánk idén két kategóriában is első helyezést ért el, egy kategóriában pedig ötödik lett.

A tájékoztatás szerint Magyarország első helyen végzett a rendezvényhelyszínek számát illetően (137), a kategóriában Svédország lett a második (100), a harmadik helyezést pedig Belgium érte el (73).

Hazánk szintén első helyen végzett a résztvevők számát tekintve (3773). Magyarországot a második helyen Lengyelország (2 906), a harmadik helyen pedig Görögország (2200) követte.

A látott madarak számában Finnország végzett az élen (1 500 000), a második helyezést Litvánia érte el (1 247 682), a harmadik helyen pedig Svédország végzett (773 105). Magyarország ebben a kategóriában az ötödik lett (146 673).

A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj a rendezvényen nemzetközi viszonylatban az erdei pinty, az apácalúd, valamint a széncinege volt. Magyarországon leggyakrabban a seregélyt figyelték meg, melyet a második helyen a füsti fecske, a harmadik helyen pedig a dankasirály követett.

Bővebb információk a rendezvényről a www.mme.hu weboldalon találhatók.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üzenetet kapott az OBH-tól a fenyegetőző Gyurcsány + videó

Üzenetet kapott az OBH-tól a fenyegetőző Gyurcsány + videó

A Vezércikk mai adásában többi között szó volt Clark tábornok a Soros-hálózatot leleplező rejtélyes videójáról, a baloldal 860 millió forintba kerülő kéretlen sms-eiről, Gyurcsány fenyegetőzéséről és a bővítéspárti magyar EU-elnökségről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!