A plasztikai sebészet szépészeti ága talán közismertebb, kevesebb szó esik az úgynevezett helyreállító műtétekről. Mi a különbség a kettő között?
A plasztikai sebészet két fő ága – az esztétikai és a helyreállító – elvileg különállónak tekinthető. A gyakorlatban viszont ez messze nem ennyire egyértelmű. Maga a „plasztika” kifejezés a görög „plasztikosz” – tehát „alakítani”, „formálni” – szóból származik, ennek megfelelően célja az emberi test alakítása és formálása. A nyelvújítás korabeli magyaros megfelelője a „képző sebészet”, mellyel kapcsolatban Balassa írt könyvet az 1800-as évek derekán. A rekonstrukciós plasztikai sebészet célja a működésében és megjelenésében normálisnak tekinthető állapot (újra)kialakítása vagy helyreállítása. Egy ki nem fejlődött – soha ki nem alakult – fül kialakítása didaktikailag konstrukciós műtét lenne, valójában azonban ezt is rekonstrukciós műtétnek hívjuk. Indoka lehet veleszületett vagy fejlődési rendellenesség (például ajak- vagy szájpadhasadék), trauma (pl. égési sérülés), vagy pedig a test megváltozásával járó kórkép, illetve gyógykezelés (így idetartozik a mellrák utáni emlőrekonstrukció is). A helyreállító plasztikai beavatkozásokra afféle „misztikumként” tekintenek a köztudatban, legitimitásukat pedig világszerte az is alátámasztja, hogy szigorú szabályozás mellett bizonyos esetekben államilag finanszírozottak.
Az emberiség igénye már évezredekkel ezelőtt megjelent plasztikai sebészeti módszerekre, a helyreállító eljárások fontossága mellett már nagyon korán felmerült a szükség az esztétikai beavatkozásokra is.
A műtétek ezen kettős tulajdonsága azonban általában soha nem volt elválasztható egymástól, a helyreállítás során mindig törekedtek a lehető legelfogadhatóbb megjelenés kialakítására, a pusztán esztétikai beavatkozásokkal pedig a lélek problémái álltak helyre.
A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.
Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet
