Egy mintegy 600 millió fényévnyi távolságra lévő galaxis közepén lévő szupernagytömegű fekete lyuk nagyjából óránként bocsát ki röntgenjeleket. A még nem teljesen megértett jelenséget először 2007-ben észlelték, 2011 óta azonban kitakarta a Nap.
A Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című brit tudományos lapban számolt be Csecsuan Csin, a Kínai Tudományos Akadémia kutatója és csapata a "szívdobbanások" újbóli felfedezéséről, amelyet az XMM-Newton európai röntgenműhold segítségével tettek 2018-ban.
"Ez a szívverés bámulatos. Bizonyítja, hogy a szupernagytömegű fekete lyukak jelei nagyon erőteljesek és kitartóak lehetnek"
- idézi Csint az együttműködésben résztvevő Durhami Egyetem közleménye.
A fekete lyuk az RE J1034 396 katalógusszámú galaxishoz tartozik, melyet egy úgynevezett akkréciós korong vesz körül. Ezen gyűlik össze az anyag, mielőtt örökre eltűnik a fekete lyukban. A belezuhanó anyag olyan erősen felhevül, hogy röntgentartományban fényesen világít.
A szívdobbanásszerű jelek keletkezéséről szóló fő elmélet szerint az akkréciós korong belső területei kitágulnak és összehúzódnak, így az anyag hullámszerűen zuhan a fekete lyukba. Az egyes "dobbanások" között eltelő idő jelezheti, mennyi és milyen szerkezetű anyag található a fekete lyuk közvetlen közelében.
Az RE J1034 396 galaxis 2011 óta túl közel tartózkodott a Naphoz ahhoz, hogy a röntgenműholddal megfigyelhessék, mivel a műhold érzékeny műszereinek állandóan a Nappal ellentétes irányba kellett nézniük.
Az XMM-Newton csak 70 fok és 110 fok közötti szögtartományból figyelheti meg a Napot. Ami ettől északra vagy délre van, az nem elérhető a műhold számára. A fekete lyuk ennek következtében csak 2018-ban került megfigyelhető területre.
Addig nem volt világos, vajon még mindig létezik-e a "szívdobbanás", ez az általában rövid életű jelenség. Ismételt felfedezése alkalmat nyújt arra, hogy pontosabban megvizsgálhassák ezeknek a jeleknek az eredetét és természetét.
MTI
