2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Színes

BKK: Két nosztalgiavillamos is közlekedik a hétvégén a fővárosban

Két nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

  • BKK: Két nosztalgiavillamos is közlekedik a hétvégén a fővárosban

   Azt írták, hogy szombattól a Deák Ferenc térről induló N19-es mellett havonta egyszer az N18-as nosztalgiajárat is közlekedik a Szent János Kórház és a Csóka utca között.

    Az N18-as nosztalgiajárat szombaton a Szent János Kórház-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Szent Gellért tér-Bartók Béla út-Csóka utca útvonalon jár majd.

    Az N18-as járat havonta egyszer közlekedik majd: május 14-én, június 11-én, július 9-én, augusztus 13-án, szeptember 10-én és október 8-án.

    Ezen a járaton a "Bengáli" villamos mellett később pótkocsis nosztalgiavillamosok is feltűnnek, így mindig érdekesnél érdekesebb járművek várhatók a közlekedésbarátok nagy örömére - fogalmaztak.

    A "Bengáli" típus első járművét 1961-ben építette meg Budapesten a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye, saját tervek és koncepció alapján. A gyártást később átvette a MÁV Debreceni Járműjavítója, illetve a Debreceni Közlekedési Vállalat is. 181 ilyen favázas járművet helyeztek üzembe a gyártás csaknem két évtizede alatt. A típus Budapestről 1983-ban tűnt el, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden viszont a legutóbbi időkig közlekedett.

    A "Bengálit" eredetileg a BKV helyezte üzembe, 1233-as pályaszámon, majd 1983-ban értékesítették a Debreceni Közlekedési Vállalatnak, és hosszú évekig ott közlekedett - tájékoztatott a vállalat.

    A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel lehet igénybe venni, amelyek elővételben megvásárolhatók a BKK értékesítő pontjain, valamint elérhetők a nosztalgiajáratok személyzeténél is - áll a közleményben.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!