2024. 02. 21. Szerda Eleonóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:35

Sport

Újabb doppingügybe keveredett az olimpiai bajnok jamaicai sprinter

A jamaicai 4x100 méteres váltóval olimpiai és világbajnok Nesta Carter újabb doppingügybe keveredett, melynek tárgyalását jövő héten kezdi meg az ország doppingellenes testülete.

  • Újabb doppingügybe keveredett az olimpiai bajnok jamaicai sprinter

A 35 éves atléta augusztusban jelentette be visszavonulását egészségi problémára hivatkozva, amely miatt idén márciustól nem tudott rendesen edzeni és versenyezni sem. Kedden ügyvédje közölte, hogy védence pozitív doppingtesztet produkált, s a tárgyalása október 14-én kezdődik. A jogász egyéb részletet nem árult el, így nem tudni, hogy milyen tiltott anyag nyomaira bukkantak Carter mintájában és azt sem, mikor tesztelték.

A váltóval háromszoros vb-győztes és a londoni játékokon aranyérmes sprinter az, aki miatt a sprintváltót 2008-as olimpiai aranyérmétől megfosztották, ugyanis az akkori mintáinak újraelemzése pozitív eredménnyel zárult, a szakemberek a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint találtak a vizsgálatok során. Carter fellebbezését tavaly a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is elutasította, így az akkori érmet Carter mellett a legendás Usain Bolt, illetve Asafa Powell és Michael Frater is elveszítette.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nemzeti csapatunk nyerni megy Izlandra

Nemzeti csapatunk nyerni megy Izlandra

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Reykjavíkban vívja első Eb-selejtezőjét, majd három nappal később hazai pályán fogadja az olasz együttest.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!