2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Sport

További halasztások és újratervezések a sportvilágban

A koronavírus-járvány miatt továbbra is folyamatosak a halasztások és egyéb intézkedések a nemzetközi sportéletben.

  • További halasztások és újratervezések a sportvilágban

A spanyol labdarúgó-bajnokság televíziós közvetítéseinek jogtulajdonosa arra számít, hogy júliusban folytatódhat a szezon, de kizárólag zárt kapuk mögött. Jaume Roures, a Mediapro ügyvezető igazgatója hozzátette, ő is tudja, hogy ha csak egy játékosnak is pozitív lesz a koronavírustesztje nyáron az újrakezdés után, akkor az egész idénynek búcsút mondhatnak. A cégnek körülbelül 700 millió euró veszteséget jelentene, ha nem folytatódna a bajnokság. A La Ligában március 10-e óta szünetel a játék, még 11 forduló van hátra.

Mark Rutte miniszterelnök bejelentette, hogy Hollandiában júniusig biztosan nem folytatódhat a labdarúgó-bajnokság.

Két fehérorosz labdarúgóklub, a Nyoman Hrodna és a Sahcjor Szalihorszk szurkolói csoportja is bejelentette, hogy a járvány miatt mostantól nem járnak a meccsekre, és a többi drukkert is erre kapacitálja. Előbbiek azt üzenték az ország labdarúgó-szövetségének, hogy "merítsen bátorságot, és állítsa le a bajnokságot, ahogy a világ többi részén tették". Fehéroroszország az egyetlen hely Európában, ahol továbbra is zajlanak a mérkőzések, ráadásul nézők előtt.

Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) törölte a Chicago Cubs és a St. Louis Cardinals Londonba tervezett két összecsapását, amelyekre június 13-án és 14-én az Olimpiai Stadionban, a West Ham United labdarúgócsapatának otthonában került volna sor

Másodjára is elhalasztották a címvédő amerikai José Ramírez és az ukrán Viktor Posztol kisváltósúlyú profi ökölvívó mérkőzését a világbajnoki övért. A találkozót eredetileg január 23-án Kínában rendezték volna, majd a koronavírus-járvány miatt május 9-re halasztották, a helyszínt pedig az egyesült államokbeli Fresnóra változtatták. Új időpontot egyelőre nem jelöltek meg.

Szintén későbbi időpontban kerül sor az evezős Európa-bajnokságra. A június 5. és 7. közöttre tervezett poznani eseményt szeptemberben vagy októberben próbálják meg pótolni.

Nem folytatódhat április közepén a kínai kosárlabda-bajnokság, ugyanis a kormány elrendelte, hogy minden fontosabb sporteseményt függesszenek fel, amely tömegeket vonzhat. A sportági szövetség most ezért azt tervezi, hogy a húsz csapat egy vagy két városban, zárt kapuk mögött fejezné be az alapszakaszt.

A VfL Wolfsburg után a német labdarúgó-bajnokság újabb klubja, a Szalai Ádámot is foglalkoztató FSV Mainz is bejelentette, hogy az eddigi tervekkel ellentétben mégsem utazik az Egyesült Államokba edzőtáborozni idén nyáron.

A sportág történetében először májusban online formagyakorlat-versenyt rendez az Európai Tekvondó Szövetség (WTE), amely a világ minden pontjáról vár jelentkezőket. Az olimpiai sportág hazai szövetségének honlapján megjelent hír szerint a WTE azért döntött az eddig példa nélküli viadal kiírása mellett, mert a világjárvány terjedése miatt a szokásos versenyek lebonyolítására jelenleg nincs esély. Teszi ezt a lehető legnagyobb biztonságban, ugyanis a résztvevőknek nem kell találkozniuk egymással. Az egyedi versenyt május 4-től 10-ig bonyolítják le. A formagyakorlatokról beérkező videókat nemzetközi bírók értékelik majd. A WTE-eseményre a legkisebbektől a legrutinosabbakig bárki jelentkezhet.

A Forma-1-es Brit Nagydíj szervezői közölték, hogy április végén döntik majd el: megrendezik-e július 17-19-én a versenyhétvégét Silverstone-ban. A sorozat leglátogatottabb három napjára az elmúlt években rendre 351 ezer néző volt kíváncsi. A Forma-1-es idény még nem kezdődött el: két versenyt lemondtak, további hatot elhalasztottak. Az újragondolt naptár 15-18 futamból áll majd, a szezon pedig szükség esetén januárig is tarthat.

Az eredeti terveknek megfelelően változatlanul szeptember utolsó hétvégéjével számol az országúti kerékpáros világbajnokság rendezése kapcsán a nemzetközi szövetség (UCI). Az egyhetes svájci megméretés szeptember 20-án kezdődik majd, így nem érinti a versenynaptár újraszervezése, amelyre a világjárvány miatt elhalasztott tavaszi viadalok, köztük a Giro d'Italia, valamint az öt legnagyobb egynapos verseny közé tartozó négy Monumentum pótlása miatt van szükség. Az UCI egyúttal közölte: június 1-ig valamennyi szakág versenyeit felfüggesztette.

Az orosz Tengermelléki terület kormányzósága a járvány elleni küzdelemre fordítja az Admiral Vlagyivosztok jégkorongcsapatnak és az FK Lucs-Enyergija labdarúgóklubnak szánt támogatást. A régió sportminisztériuma szerint nincs értelme finanszírozni a játékosok következő szezonra szóló szerződéseit, ha még az sem egyértelmű, mikor folytatódnak a versenysorozatok. A jégkorongozóktól azt várják, hogy búcsúzzon el a KHL-től, a másodosztályú futballcsapattól pedig azt, hogy két szintet lépjen vissza.

Szenegálban Pape Diouf, az Olympique Marseille futballklub volt elnöke a koronavírus-járvány első áldozata. A 68 éves sportvezető halálhírét a francia egyesület jelentette be.

"Pape örökké ott lesz minden marseille-i szívében, mint a klub történetének egyik nagyszerű építkezője" - írta a Twitteren az OM.

A korábbi újságíró és játékosügynök Diouf 2005 és 2009 között volt az egyesület elnöke, ebben az időszakban a csapat kétszer szerzett ezüstérmet a bajnokságban és kétszer bejutott a Francia Kupa döntőjébe. A csádi születésű Diouf, aki tizenévesként költözött Marseille-be, Szenegálban kapta el a vírust, egy dakari kórházban ápolták, ott hunyt el.

Tünetmentes a tengerentúli kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brookly Nets négy tagja - köztük Kevin Durant -, akiknek a koronavírustesztje két hete lett pozitív. A klub közlése szerint a kéthetes házi karantént követően továbbra is valamennyien követik a közösségi távolságtartással kapcsolatos előírásokat.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szabadlábra helyezték Dani Alvest

Szabadlábra helyezték Dani Alvest

Egymillió eurós óvadék ellenében feltételesen szabadlábra került Dani Alves, az FC Barcelona volt labdarúgója, akit a múlt hónapban négy és fél éves börtönbüntetésre ítéltek szexuális zaklatásért.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!