2024. 07. 23. Kedd Lenke napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Sport

Párizs 2024 - Huszonhárom fős lesz a magyar úszóválogatott

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kihirdette a párizsi olimpián résztvevő 23 fős válogatott névsorát.

  • Párizs 2024 - Huszonhárom fős lesz a magyar úszóválogatott

A MÚSZ beszámolója szerint vitát csupán a férfi 4×100-as gyorsváltó, illetve a női 4×100-as és 4×200-as gyorsváltó összetétele generált.

"Itt nem kizárólag az időeredményeket kell figyelembe venni, hanem a potenciális indulók egyéni programját is" - mondta az elnökségi ülést követően Wladár Sándor elnök.

Hozzátette, mindhárom váltónak komoly esélye van a döntőbe jutásra, ezért szóba sem kerülhetett, hogy létszám-feltöltés miatt további, csak váltóban indítható versenyzők kerüljenek a csapatba.

"Az edzők döntése komoly vita után született meg, az elnökség pedig elfogadta a szakemberek előterjesztését" - hangsúlyozta.

A névsorból kiderül, hogy csak Ugrai Pannának nincs A-szintje, tehát ő kizárólag váltóban szerepel majd.

Kós Hubert három, Milák Kristóf - bár négy távon is kvalifikált - két egyéni számban indul, Betlehem Dávid pedig medencében és nyíltvízi úszásban is megméreti magát. Az már a hétvégén eldőlt, hogy Jakabos Zsuzsanna és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem lesz tagja csapatnak, mert nem úsztak A-szintes időt.

A minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését hozó belgrádi hét (10 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérem) után a szövetség elnöke óvatosságra intett.

"Hatalmas boldogság, hogy ilyen nagyszerűen szerepeltünk, de helyén kell kezelni mindazt, ami Belgrádban történt. Az olimpia abszolút más műfaj, ami ezen az Eb-n elég volt az aranyhoz, az ott talán még a döntőhöz sem lesz, azaz a hátralévő hetekben mindenkinek a maximális tudását kell nyújtania" - mondta Wladár.

A magyar olimpiai úszócsapat:

férfiak:

-------

Betlehem Dávid (1500 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), Jászó Ádám (100 m hát), Kós Hubert (100 m hát, 200 m hát, 100 m pillangó), Márton Richárd (200 m pillangó), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Sárkány Zalán (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Szabó Szebasztián (50 m gyors), Telegdy Ádám (200 m hát), Zombori Gábor (200 m vegyes, 400 m vegyes)

nők:

---

Ábrahám Minna (200 m gyors), Jackl Vivien (1500 m gyors, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (200 m pillangó), Késely Ajna (400 m gyors, 800 m gyors), Molnár Dóra (200 m hát), Pádár Nikolett (200 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m vegyes), Senánszky Petra (50 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát), Ugrai Panna (váltó)

nyíltvízi úszás (10 km):

-----------------------

Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Fábián Bettina

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tadej Pogacar egyszerűen verhetetlen

Tadej Pogacar egyszerűen verhetetlen

A májusban Giro d'Italiát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!