2024. 10. 22. Kedd Előd napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Sport

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Összességében pozitívnak értékeli a szereplését a múlt heti egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon Póta Georgina, aki a további sportpályafutását illetően nem tervez nagyon előre, addig játszik, amíg jólesik neki.

  • Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

A linzi kontinensviadalon a Budaörsi SC 39 éves játékosa volt a legeredményesebb a magyarok közül, női párosban a negyed-, egyesben pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.

"A verseny előtt ezt egyből aláírtam volna, de utólag van bennem egy kis hiányérzet" - árulta el az M4 Sportnak nyilatkozva. Szerinte a párosban - melyben a luxemburgi Sarah De Nutte-tel játszott együtt - "nem volt több", mert a negyeddöntőben a Natalia Bajor, Tatiana Kukulkova lengyel, szlovák kettős ellen nem nagyon érezték a mozgást, illetve nem tudtak pörgetni, így kevés pontot csináltak. Egyéniben viszont úgy érzi, volt esélye jobb eredményre, mert a nyolcaddöntőben 2:0-ra vezetett a spanyol színekben szereplő Maria Xiao ellen, a következő három szettben pedig vezetett, de egyik sem lett az övé, így végül 4:2-re kikapott. Ugyanakkor összességében elégedett a teljesítményével, külön kiemelte, hogy legyőzte a világranglistán 20. francia Prithika Pavade-ot, amire büszke.

Póta Georgina a párizsi nyári játékokon - amely már az ötödik olimpiája volt - az első fordulóban győzött, majd a másodikban a legjobb 32 között búcsúzott.

Mint mondta, a párizsi szereplés után pihent kicsit, mert az olimpia előtti időszak nagyon fárasztó volt, januártól "össze-vissza utazgatott" a nagyvilágban. A feltöltődés után beindultak a bajnoki küzdelmek, és nemcsak a Budaörsben játszik, hanem Lengyelországban és Görögországban is, de külföldön nem minden meccsen játszik, így már nem utazik annyit, mint régebben. Ezt követte a két-három hetes Eb-felkészülés.

"Összességében szerintem jól sikerült, jó eredménnyel zártam. Pozitívan értékelem a felkészülést és a játékot is" - mondta.

A pályafutása folytatását illetően arról beszélt, hogy ha nem is nyilatkozott erről és nem jelent meg újságban, de azért párszor már mondta, hogy az adott év vagy verseny lesz az utolsó, magában többször elhatározta, hogy visszább kell vennie a tempóból és esetleg vissza kellene vonulnia a válogatottságtól, de - emelte ki - "mindig jött valami új lehetőség és imádok pingpongozni".

"Szeretem, amikor meccsek alatt kiélezett helyzetben felmegy az adrenalin. Ezt nehéz elengedni. Szerintem egész jó vagyok még mindig. Vannak eredmények, nincs az, hogy állandóan valami negatív érzés lenne bennem. Most megint nézem a világranglistát, mint régen. Lehet, hogy az Európa Top 16-ra ki tudok jutni Montreux-be. Oda nagyon szeretnék. Nem tervezek nagyon előre, mindig nézem a lehetőségeket, a következő versenyeket. Addig csinálom, ameddig jólesik."

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Gulyás Michelle sportágat váltott + videó

Radar - Gulyás Michelle sportágat váltott + videó

Mint azt lehetett már tudni, az olimpia után a lovaglást törölték az öttusa programjából, helyére egy akadályverseny kerül. A párizsi bajnoknő két hónap szünet után újrakezdte az edzéseket, immár az új számra is készülve.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
Egyesült Államok Nagydíja: Kettős Ferrari-siker

Egyesült Államok Nagydíja: Kettős Ferrari-siker

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a show-t a világbajnoki címvédő és éllovas Max Verstappen (Red Bull) Lando Norrisszal (McLaren) vívott csatája vitte el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!