2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Sport

Hamiltont a defekt sem tudta megállítani

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.

  • Hamiltont a defekt sem tudta megállítani

A 35 éves Hamiltonnak ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme, négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban, ezúttal defektes bal első gumival kormányozta célba a Mercedest.

A vb-címvédő mögött a holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.

A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Valtteri Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Leclerc bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban.

A második kör elején egy ütközés és Kevin Magnussen (Haas) kiesése miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, mely aztán a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt.

A 12. körben Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott, ezért újra jött a Safety Car, a mezőny legnagyobb része pedig ebben az időszakban a boxba hajtott kerékcserére.

A verseny a 19. körben folytatódhatott, az élen Hamilton száguldott, mögötte Bottas és Verstappen haladt.

Az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi, így Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére.

Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen azonban nem tudta őt utolérni a leintésig.

A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!