2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Sport

Győzelmi reményekkel vág neki a hazai vb-nek a magyar válogatott

Több számban is esélyesként indul a magyar válogatott a hazai rendezésű szolnoki, katonai ejtőernyős világbajnokságon – az augusztus 20-ig tartó rendezvényen negyven ország több száz versenyzője vesz részt. A magyar csapat két éve Moszkvában a célba ugrással aranyérmet szerzett, megelőzve a házigazda orosz csapatot.

  • Győzelmi reményekkel vág neki a hazai vb-nek a magyar válogatott

A magyarok mellett többek között algír, német, lengyel, kínai és kuvaiti katonák is bemutatják ejtőernyős tudásukat a szolnoki világbajnokságon. A hétvégén próbaugrásokat tartanak, a versenyek hétfőtől kezdődnek. A katonák célba ugrásban stílus-, valamint formaugrásban mérik össze tudásukat egyéni és csapatversenyben.

Szabó László dandártábornok és Szalay Ferenc polgármester köszöntötte negyven nemzet ejtőernyős katonáit Szolnokon. A Tisza-parti városban 3000 katona teljesít szolgálatot a helikopter bázison.

„Kérem önöket, nézzenek körül a városban. Nézzék meg ezt a gyönyörű részét az országnak, és vigyék hírét annak, hogy Magyarország szép és Szolnok rendben van. És igazából jó itt lenni, jó Szolnokon lenni” – mondta a városvezető.

A magyar válogatott csapatkapitánya küzdelmes és eredményes világbajnokságra számít. „Nehéz és szoros versenyzésre számítok, a mezőnyt tekintve a világ krémje, a világ élvonala itt van jelenleg Szolnokon, a világbajnokság helyszínén. Én és a csapatom is mindent meg fogunk tenni azért, hogy fel tudjuk állni a dobogóra, ez óriási megtiszteltetés lenne és óriási eredmény a csapattól. És így egy kicsit tudjuk honorálni a vezetőknek és a szervezőknek ezt a rengeteg munkát és ezt az áldozatot, amit hozták értünk” – nyilatkozta Bánszki Tamás.

A hattagú magyar csapatnak összesen 40 ezernél is több ugrása volt eddig. A világ-, és Európa-bajnokságokon 1996 óta 15 érmet szereztek, ebből 4 aranyérem.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!