2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Sport

Elhunyt Monspart Sarolta

Hetvenhat éves korában szombat reggel elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.

  • Elhunyt Monspart Sarolta

A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaság új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 2020. április 21-én lett hivatalosan tagja a Nemzet Sportolói társaságnak.

"Személyesen is ismerhettem, egész életében a sport fontosságát hangsúlyozta, és a mozgást, az aktív életmódot népszerűsítette. A Nemzet Sportolója olyan kitüntető cím Magyarországon, amellyel megbecsülésünket és hálánkat tudjuk kifejezni olyan sportoló nagyságaink előtt, akik nemcsak pályafutásukkal, hanem azt követően is meghatározó szerepet töltöttek be a magyar sport életében" - fogalmazott az M1 aktuális csatornának Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki Monspart Sarolta eredményeit méltatva kiemelte, a Nemzet Sportolója minden kritériumának megfelelt. "Neki köszönhetően több százezren kezdtek sportolni. Halálával az egész egyetemes magyar sport és egész Magyarország szegényebb lett".

"Saci nem volt olimpiai bajnok, mivel nem olimpiai sportágban érte el a sikereit, de a magyar sportéletben nyújtott teljesítménye több volt egy olimpiai aranyéremnél" - mondta a Nemzet Sportolói közé tartozó Kamuti Jenő olimpai ezüstérmes tőrvívó, a nemzetközi fair play bizottság elnöke, aki hozzátette, hogy Monspart Sarolta a korát megelőzve küzdött azért, hogy a fiatalok megszeressék a természetet, és benne a sportolást. "Szenvedélyes, szerethető ember volt, a fair play magatartás példája. Erős volt, harcolt a maga és mások igazáért, közösségi ember és nagy pedagógus. Szívügye volt az egészséges életmód és a rendszeres sportolás hirdetése, az idősek számára létrehozott gyalogló egyesülete sokakkal szerettette meg a mozgást, és közösséget is teremtett".

"Mi, birkózók is nagyon tiszteltük őt sporteredményeiért, küzdeni tudásáért. Nagy küzdő volt sportolóként, majd az életben is, amikor a betegségével harcolt. Sajnos, a vírusjárvány kitörése óta nem voltak események, ahol találkozhattunk volna, úgyhogy személyesen mostanában nem láttuk egymást" - mondta Varga János, az 1968-as mexikói olimpia aranyérmes, a Nemzet Sportolója.

Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok - világbajnokságok, világversenyek - szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

"Amiben bíztam, valósággá vált" - mondta tavaly az MTI-nek, azután, hogy a Nemzet Sportolói közé került.

Monspart Saroltáról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése volt, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.

"Valóban sokféle kitüntetésem van, mindet szeretem és örültem nekik, mindegyik további célok elérésére ösztönzött. A Nemzet Sportolója címre azért vágytam különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi" - indokolta törekvését a felvétele után.

A tájfutó pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, népszerű Monspart Sarolta egy éve kiemelte, érzi az emberek szeretetét, amit a beválasztása után kapott rengeteg gratuláció is jelez.

"Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásomhoz, van erőm tovább küzdeni. A jó Isten segítségét kérem, hogy legyen még időm párszáz gyalogló klubot elindítani az országban az időseknek, remélem, ősztől már majd lehet" - mondta tavaly tavasszal Monspart Sarolta.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!