Buzánszky Jenő 1925. május 4-én, Újdombóváron született. A labdarúgással már kisgyerek korában megismerkedett. A Hír TV-nek adott egyik interjújában elmondta, bár annak idején a körülmények korántsem voltak ideálisak, a futballt akkor szerette meg. „A földes út volt a mellékút, délelőtt kapáltuk össze a kocsivágásokat, hogy délután tudjunk futballozni, persze a futballozás teniszlabdával volt, ami azt is jelentette, hogy nagyon sokszor, ugye, mezítláb focizott az ember, a bőr lejött a lábáról, mert azért a földet is súrolta, lényegében így kezdte el az ember a futball szeretetét” – fogalmazott Buzánszky Jenő.
Első klubja a Dombóvári Vasutas volt, ahol 1938-tól nyolc éven át játszott csatárként, majd a pécsi vasutasban töltött egy szezont, és ezután, 1947-ben vitték Dorogra, ahol több mint egy évtizeden át szerepelt. Itt azonban már nem elől, hanem hátul számítottak rá. „Csatárként kezdtem, akkor hátravittek hátvédnek, aminek nem örültem akkor, és rá egy évre már válogatott lettem, és hát hat évig a kettes számú mezben aludtam, nehogy ellopja valaki tőlem, egyetlen vidékiként azért bent tudtam lenni a csapatban” – tréfálkozott Buzánszky Jenő.
Buzánszky Jenő 1950 és 1956 között 49-szer szerepelt a válogatottban, az Aranycsapat összes nagy meccsén pályára lépet, kihagyhatatlan volt a védelemből. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen szerepelt, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal.
Az egykori pályatárs, Várhidi Pál szerint Buzánszkyt a kemény védőmunkája miatt mindenki elismerte a válogatottban. „Jó játékos volt, és könnyen tudott hasonulni az itteniekkel. Kezdetben előfordult, hogy valaki vidékről bekerült a válogatottba és, hogy úgy mondjam, zrikálták. Állandóan kipécézték őt, de egy idő után Jenőnél ezt elhagyták, stabil volt a helye a csapatban, jól is játszott, és bizony sokan nagyon-nagyon sokan irigyelhették az ő játékát” – mondta az olimpiai bronzérmes labdarúgó.
Tóth II. József nemcsak a barátságos meccseken, hanem a berni világbajnokságon is egy csapatban játszott Buzánszky Jenővel. „Ő mindig arra volt felkészülve, hogy a Bozsik mögött játszik, Cucu mindig támad. És sokszor egyedül lesz a Jenő, de a Jenő gyors volt. Nagyon jól helyezkedett, kitört belőle a csatárvér, tudta a labdát felhozni, nem vagdosta el a labdát, abban a csapatban senki nem vagdosta el a labdát. Mert akkor már baj lett volna, az Öcsi balhézott volna” – mondta Tóth II. József. A Csepel egykori játékosa azt mondja, Buzánszky halálával végképp lezárult egy korszak a magyar futballban. Tóth II. József úgy véli, nem fognak az Aranycsapat tagjaihoz hasonló játékosok születni.
Visszavonulás után edzőként dolgozott, 1993-tól MLSZ-elnökségi tag, 2010. május 4-e óta a dorogi stadion az ő nevét viseli. 2011-től a Nemzet Sportolója. „Még mielőtt őseink porához megyünk vagy a többi játékostársainkhoz fel, az égi világba, itt, a földön is megkapjuk a nemzet sportolója címet… sokat tettünk annak érdekében, hogy ezt a nemzetet megismerjék, és mondhatnám úgy, hogy abban az internacionalista korszakban a magyar embereknek örömet tudtunk szerezni” – fogalmazott Buzánszky Jenő.
A dorogi stadion 2010 óta viseli a legendás labdarúgó nevét. A 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenő emlékére az arénában egész nap égtek a mécsesek. 2014 novemberében beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.
A FIFA is megemlékezett
A magyar mellett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is megemlékezett Buzánszky Jenőről. A FIFA a honlapján közölte az Aranycsapat egykori játékosának legnagyobb eredményeit, valamint kiemelte, hogy az egykori hátvéd a megbízhatóságáról, a támadásokat segítő előretöréseiről és jó beadásairól volt híres.
Budapesten is megemlékeztek az Aranycsapat legendás jobbhátvédjéről. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői és munkatársai kezdeményezésére Buzánszky Jenő tisztelői kora este a Puskás Ferenc Stadion toronyépülete előtti centenáriumi emlékműnél róhatták le kegyeletüket. Buzánszky Jenőt az MLSZ mellett a Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
