2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyarok a Barcáért 11:00

Sport

Botrány a bajai uszodában, Hosszú Katinka is megszólalt

Nem akárkit menesztett és nem akármiért a Bajai Spartacus SC (BSC) úszó szakosztálya.

  • Botrány a bajai uszodában, Hosszú Katinka is megszólalt

Döbbenetes hír érkezett Bajáról: a Bajai Spartacus SC úszó szakosztálya kirúgta Pass Ferencet, amiért egy 15 éves kislánnyal váltott szöveges üzeneteket. 

– Egy félreértett üzenet miatt kerültem ilyen helyzetbe. Tény, ha valaki akarja, félreértheti az elküldött mondatokat, de semmi ilyen szándékom nem volt, semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. Semmi bűnöset nem tettem. Az egyesületem ennek ellenére rögtön felmondott. 

Harminchárom éve dolgoztam itt, soha semmilyen konfliktusom nem volt sem gyerekkel, sem szülővel, legfeljebb szakmai vitám. Természetesen nagyon felzaklatott ez a történet, hiszen nem tettem rosszat, mégis ilyen helyzetbe kerültem.

– Rendre ez jár a fejemben, de nem igazán tudok gondolkodni. A családtagjaim mellettem vannak, próbálnak támogatni, de nekik sem egyszerű. Olyan ügyben kéne védekeznem vagy bizonyítanom bármit, amit nem követtem el – mondta a Blikknek Pass Ferenc.

Hosszú Katinka korrigál is

A megjelent hírek Hosszú Katinka nevelőedzőjeként említik Pass Ferencet, ám a háromszoros olimpiai bajnok úszó a közösségi oldalán reagált a történtekre, és egyben korrigálta is a megjelenteket. A bejegyzés szó szerint így szól: 

„Szomorúan olvasom mint édesanya és gyermekvédelmi nagykövet az otthoni híreket. Sajnos sok ehhez hasonló szituációról hallhatunk az úszás történelmében. Megdöbbentő, hogy a mai napig ilyesmi szóba kerül, ráadásul egy MÚSZ-elnökségi tagról. Véleményem szerint a magyar úszósportot alapvetően kellene megreformálni, hogy semmi ilyen jellegű probléma gyanúja még csak fel se merülhessen. A mindenkori sportért felelős államtitkár és a mindenkori MÚSZ elnökének lenne a feladata, hogy eltávolítsanak bárkit az uszodából, akinek bármikor köze volt pedofíliához és gyermekabúzióhoz. Sajtójavítás: a nevelőedzőm a nagyapám, Bakos László volt.”

A teljes cikket ITT érheti el. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!