2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:45

Sport

Átadták a Révész László Tanuszodát Balassagyarmaton

Átadták a Révész László Tanuszodát hétfőn Balassagyarmaton, a létesítmény 408 millió forintból épült, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében.

  • Átadták a Révész László Tanuszodát Balassagyarmaton

Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta: sok esetben lettek példaképek kisebb településekről induló sportolók, többek között Rózsa Norbert olimpiai bajnok, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást, vagy a világbajnok Milák Kristóf, akik Dombóvárról, Bonyhádról, Tárnokról érkeztek.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy egy uszoda több mint sportcentrum: az egészség helyszíne, de egyben közösségi tér is, ahol mindazok találkozhatnak, akiknek fontos az egészséges életmód.

Szólt arról, hogy

négy éve indult útjára a Minden gyerek tanuljon meg úszni! program, és a cél egyre reálisabbá válik, mert újabb és újabb településeken épülnek uszodák.

Szabó Tünde alapsportágnak nevezte az úszást, ami a minőségi testedzés mellett fegyelemre tanít, javítja a testtartást és a keringést.

Kitért arra is, hogy az ókori görögöknél az úszás a műveltség fokmérője volt. A gyermekeknél az írás mellett kötelező volt az úszástanulás és közfeladatot sem láthatott el az, aki nem tudott úszni - mondta.

Szabó Tünde bemutatta a programban épült tanuszodák kabalafiguráit, a "halacskák" névre hallgató rózsaszín és kék plüssállatkákat. A kabalák valamennyi létesítményben kaphatók lesznek majd, elsőként a hétfői ünnepségen részt vevő gyerekeket ajándékozták meg velük. A minisztérium felhívására több mint 250 rajz és festmény érkezett diákoktól és óvodásoktól, a nyertes kabalát Herczegh Nóra tervezte.

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere azt mondta,

a város lakóinak nagyon régi vágya volt, hogy korszerű, minden igényt kielégítő uszodája legyen Balassagyarmatnak.

Közölte: a 8 és 16 óra közötti idő a gyerekeké lesz, előtte és utána a város polgárai is használhatják a tanuszodát.

A létesítményben hatszor tíz méteres, 80 centiméter vízmélységű kismedence, és 16-szor 25 méteres, hatsávos, 1,9 méter mély nagymedence épült.

A névadó, Révész László a Magyar Triatlon Szövetség alapító tagja, a Nógrád Megyei Triatlon Szövetség elnöke volt. Ő hívta életre Balassagyarmaton a Palóc Triatlont, és indította el a Mozdulj Gyarmat elnevezésű városi tömegsport rendezvényt. Révész László Béren született 1950-ben, és autóbalesetben halt meg 2003-ban.

MTI - Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

A Napi aktuális vendége Szalai Szilárd a Pesti Srácok újságírója és Sarkadi-Illyés Csaba az Economx újságírója volt, akikkel M. Dobos Marianne műsorvezető ezekről a témákról beszélgetett: A Tisza Párt az európai Néppárthoz csatlakozna, Vitézy Dávid: türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét, Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!