2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Európai Híradó 04:00

Sport

Argentínának fáj a vereség

Argentínának fáj, hogy 2-1-es vereséggel kezdte a katari labdarúgó-világbajnokságot - nyilatkozott Lautaro Martínez a Szaúd-Arábia elleni keddi mérkőzést követően.

  • Argentínának fáj a vereség

"Ez nagyon fáj. Arról álmodoztunk, hogy győzelemmel kezdjük a vb-t" - mondta az Internazionale csatára. "Ami történt, az a múlt, és most már készülnünk kell a következő mérkőzésre, és előre kell néznünk."

Kiemelte, szerinte a találkozót a saját hibáik miatt veszítették el, leginkább a második félidőben.

"Vannak olyan részletek, amelyek megváltoztatják a meccs kimenetelét. Ki kell javítanunk a hibáinkat" - tette hozzá.

A szaúdiak középpályása, Abdulelah al-Malki hangsúlyozta, hogy szövetségi kapitányuk, Hervé Renard még korábban sosem tüzelte fel ennyire őket, mint most.

"Renard megríkatott minket a meccs előtt, úgy motivált, és felpörgetett minket a második félidőre" - fogalmazott, és tiszteletteljesen "őrültnek" nevezte a francia szakvezetőt.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott argentinok az első félidőt követően úgy vezettek 1-0-ra, hogy több érvénytelenített találatuk volt. Szünet után viszont öt perc alatt fordult a kocka.

A Copa America-győztes dél-amerikaiak 1990-ben kezdték vereséggel a vb-t, azóta viszont - hat győzelemmel és egy döntetlennel - veretlenek voltak a nyitómeccseiken.

Az argentin válogatott 2019. július eleje óta 36 mérkőzést vívott meg veretlenül - 25 győzelemmel és 11 döntetlennel -, és egy mérkőzésre volt attól, hogy beállítsa az olaszok 37-es rekordját, melyet 2018 és 2021 között állítottak fel.

A két együttes előző négy összecsapásán a szaúdiak nem tudták legyőzni riválisukat.

Borítókép: GettyImages

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyulán kampányolt Lázár János

Gyulán kampányolt Lázár János

Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Turistákat öltek Afganisztánban

Turistákat öltek Afganisztánban

Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
A Paks történelmi diadala

A Paks történelmi diadala

A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!