A történtek után a szerb elnök átült egy másik autóba, majd folytatta a körútját – közölte a Szabad Magyar Szó portálra hivatkozva a Mandiner. Az RTS portálon közzétett információk szerint Aleksandar Vucic úgy fogalmazott, hogy a Melencéről Mokrin felé vezető úton defektet kapott az autója.
A melencei látogatást követően autóval Mokrinba tartottam, közvetlenül a Kikindai nagygyűlést megelőzően. Több magyarázatot is adhatok. Tehát, kidurrant a gumi, vagy felrobbant a gumi az összes szövettel együtt, vagy Isten tudja hogyan, ez az illetékes hatóságokon áll, hogy megállapítsák és meg is fogják. Átültem másik autóba és megérkeztem Mokrinba – mondta a szerb elnök az Informer TV-nek nyilatkozva.Később a Tanjug hírügynökségnek megerősítették, hogy az autó, amelyben az elnök utazott, nem defektet kapott, hanem a teljes kereke leszakadt.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: MTI/Purger Tamás