2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Külföld

Újabb tömegsírt találtak az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvára, Rakka mellett

Legalább 190 holttestet rejtő tömegsírt találtak az észak-szíriai Rakka mellett, amely város egykor az Iszlám Állam terrorszervezet fellegvára volt a polgárháború dúlta országban.

  • Újabb tömegsírt találtak az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvára, Rakka mellett

A városi tanács egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője szerdán a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy több tucat férfi földi maradványait hantolták ki. A halottakon narancssárga öltözék volt, ami arra utal, hogy az embereket a szélsőségesek kivégzésszerűen gyilkolták meg.

A tömegsírban nők holttesteit is megtalálták. Őket feltehetőleg halálra kövezték az Iszlám Állam hívei.

Az illetékes szerint a holttestekre még a múlt hónapban bukkantak rá. Mint mondta, ez a sírhant mindössze egy az úgynevezett Elővéd tábor (Vanguard Camp) környékén található többi közül. Hozzáfűzte: a térségben eddig összesen több mint 3500 holttestet találtak az elmúlt hónapokban.

Az Elővéd tábor öt kilométerre található délnyugatra Rakkától. Az Iszlám Állam ezen a helyen képezte ki harcra a gyermekeket.

2017 októberében az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció által támogatott, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elfoglalták Rakkát a szélsőségesektől. A kurd csapatok meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az iszlamisták katonai vereséget szenvedtek Szíriában.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!