2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Új főtitkárt választanak az olasz balközép élére Matteo Renzi után

Három jelölt közül választhatják meg az olasz Demokrata Párt (PD) új főtitkárát a balközép párt szavazói a vasárnap tartandó előválasztásokon, az új főtitkár a 2018-ban lemondott Matteo Renzit követi a PD-élén.

  • Új főtitkárt választanak az olasz balközép élére Matteo Renzi után

A párt hagyománya szerint a választók és szimpatizánsok voksa alapján jelölik ki a PD új főtitkárát, akit azután a március 17-i pártkongresszuson iktatnak be.

Vasárnap reggel nyolc órától este nyolcig Olaszország mintegy 7000 pontján lehet szavazni a párt irodáiban, illetve az utcákon és tereken felállított standokon.

Mindhárom jelölt a párt baloldali szárnyát képviseli: a 40 éves Maurizio Martina 2018-tól ideiglenes főtitkárként vezette a pártot egészen tavaly novemberig, korábban a Renzi- és Gentiloni-kormány agrárminisztere volt. Az 54 éves Nicola Zingaretti 2008-tól Róma megye, 2013 óta Lazio tartomány elnöki tisztségét töltötte be. Az 58 éves Roberto Giacchetti pedig a 2018-ban lemondott volt főtitkár, Matteo Renzi emberének számít.

Február utolsó napjaiban a PD-párttagok között rendeztek voksolást. Ezen a több mint 230 ezer párttag valamivel több mint fele szavazott: Nicola Zingaretti 49,1, Maurizio Martina 35,1, Roberto Giacchetti 11,3 százalékot kapott. A PD jelenleg több politikai szárnyra oszlik: továbbra is erős a Renzi vezette pártcsoport, amely határozott nemet mond az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) való politikai együttműködésre. Nicola Zingaretti azonban ezt nem zárja ki, mivel így a PD erősíthetné a Liga vezette olasz jobbközéppel szembeni ellenállást.

A vasárnapi szavazáshoz nem kell PD-tagsággal bírni. Minden 16. életévét betöltött olasz állampolgár szavazhat, valamint az olaszországi tartózkodási engedéllyel és állandó lakhellyel rendelkező külföldiek is. Regisztrálni interneten lehet. A voksolóknak fejenként 2 eurót kell befizetni a párt kasszájába. A győzelemhez az egyik főtitkárjelöltnek több mint 50 százalék szavazatot kell szereznie. Ha ezt egyik jelölt sem tudja felmutatni, második fordulót tartanak a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt között, s akkor már az egyszerű többség is elég lesz.

A résztvevők szavaznak a főtitkárjelöltek vezette listákra is, ezekről kerül majd ki a PD új országos választmányának ezer tagja.

Az olasz balközép párt az egyetlen olaszországi erő, amely előválasztást rendez választói között a főtitkár, egyben miniszterelnök-jelölt megválasztására. Az elsőt 2006-ban tartották, akkor több mint 4 millióan szavazó részvételével. Matteo Renzi szintén előválasztással lett a PD főtitkára 2013-ban, több mint 2 milliós részvétel mellett. Az utolsó, 2017-es előválasztást szintén Renzi nyerte meg, de akkor már kevesebb mint 2 millióan voksoltak. A mostani cél az, hogy a csalódott PD-szavazók és szimpatizánsok közül legalább egy millióan adják le voksukat.

A PD a tavalyi parlamenti választásokon valamivel több mint 18 százalékot szerzett az öt évvel korábbi több mint 25 százalékhoz képest. A 2014-es Európai Parlamenti választásokon a PD 40,8 százalékot ért el, most elemzők szerint ennek a fele is jó eredménynek számítana a párt számára.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!