2019. november 13.,
szerda, Szilvia napja

Spanyolországban ismét kormányalakítási patthelyzetet mutat az urnazárás után közölt országos felmérés

MTI

2019. november 10., vasárnap 21:39

Spanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja a GAD3 közvélemény-kutatóintézet felmérése, amelyet az urnazárást követően közölt a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) vasárnap este.

Az elmúlt két hétben, 15 ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatás szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerhet ismét, ezúttal a szavazatok 27,3 százalékával. Az áprilisi választáshoz képest gyengébb eredménye 114-119 mandátumra lehet elegendő.

Másodikként végezhet a konzervatív Néppárt (PP) a voksok 20,1 százalékával 85-90 képviselői helyet szerezve a törvényhozásban, ami jelentős, több mint húsz mandátumos javulást jelent számára.

A korábbi kutatásokban jelzetthez képest jobb eredményre számíthat a bevándorlás ellenes VOX párt, amely a parlament ötödik legnagyobb pártjából a harmadikká erősödhet. A szavazatok 16,3 százalékát és eddigi mandátumainak több mint a dupláját, 56-59 helyet kaphat a felmérés szerint.

Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés több mint tíz mandátumot veszíthet. 12,2 százalékos támogatottsággal 30-32 képviselőt delegálhat a parlamentbe.

Az este nagy vesztese az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt lehet. 8,5 százalékos szavazatarányt és 14-15 mandátumot jósol a pártnak a GAD3, és ez több mint 40 képviselői hely elvesztését jelenti.

Három képviselővel bejuthat a parlamentben a Más País (Több ország) nevű, újonnan alapított baloldali párt is, amelyet a Podemosból kilépett Ínigo Errejón vezet.

A GAD3 kutatása szerint a jobboldali erők többségbe kerülhetnek a parlament alsóházában a baloldali pártokhoz képest, azonban egyik oldal sem szerzi meg a kormányalakításhoz szükséges 176 mandátumos abszolút többséget.

A törvényhozásba összesen 14-16 párt nyerhet képviseletet, köztük katalán és baszk nacionalista pártok, amelyeknek szerepe felértékelődhet a kormányalakítási törekvések során.

A szavazás az Ibériai-félszigeten este nyolc órakor ért véget, a Kanári-szigeteken az időeltolódás miatt egy órával később zárják a szavazóhelyiségeket.

 

MTI