2022. 11. 26. Szombat Virág napja
Jelenleg a TV-ben:

2x2 néha öt

Következik:

Poltikai hobbista 21:10

Külföld

Róháni: Trump kormánya csak elnyomást és zsarnokságot hozott a világnak

Haszan Róháni iráni elnök szerint Donald Trump kormánya négy év alatt csak elnyomást és zsarnokságot hozott a világnak, és az amerikai elnök szerdai távozásával véget ér "balsikerű" kormányának hatalma.

  • Róháni: Trump kormánya csak elnyomást és zsarnokságot hozott a világnak

Róháni az iráni állami tévében szerdán közvetített beszédében "ostoba terroristának" nevezte a leköszönő amerikai elnököt, akinek távozásával szerdán egy zsarnoki korszak, "borzasztó kormányzás" ér véget. Trump igazságtalanságot és korrupciót hozott a világnak, bajt a saját népére és a világra - hangoztatta.

Róháni felszólította Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnököt, hogy térjen vissza a 2015-ös atomalkuhoz, és akkor Teherán is maradéktalanul teljesíteni fogja a benne vállaltakat.

Az Egyesült Államok és Irán között 1980 óta nincsenek diplomáciai kapcsolatok, és Donald Trump hatalomra kerülésével mélypontra zuhant az amúgy is fagyos viszonyuk. Trump 2018-ban egyoldalúan felmondta az három évvel korábban Iránnal kötött többhatalami atommegállapodást, és visszaállította a Teheránnal szemben hozott szankciókat, ami recesszióba sodorta Iránt. A teheráni kormány ezután fokozatosan mondta fel az atomalkuban vállalt kötelezettségeit, az idei év elején pedig bejelentette, hogy újrakezdte a húszszázalékos dúsítású urán előállítását. Ez az arány jóval meghaladja az atomalkuban megengedett 3,67 százalékot. Irán többször jelezte, hogy gyorsan vissza tudja állítani az atomalkuban foglalt állapotot, amennyiben az amerikai pénzügyi és olajipari szankciókat feloldják.

Anthony Blinken, az amerikai külügyi tárca várományosa keddi szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy az atomalku felmondása "veszélyesebbé" tette Iránt. Szerinte a többhatalmi megállapodást újra kell éleszteni azzal a szándékkal, hogy egy "hosszabb távú és erősebb megállapodás" legyen, de - mint fogalmazott - "ehhez hosszú utat kell megtenni".

Szerdai beszédében Haszan Róháni beszélt az egy évvel ezelőtti Szulejmáni-merényletről is. "Korábban sose fordult elő, hogy egy amerikai elnök nyíltan beismerte, hogy terrorcselekményt hajtott végre egy ország fontos katonai vezetője ellen, amikor egy másik ország vendége volt" - mondta Róháni.

Az amerikai hadsereg 2020 januárjában Irak területén dróncsapással végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával. A múlt héten - a merénylet első évfordulóján - Irán az Interpolhoz fordult azzal a kéréssel, hogy adjon ki emiatt nemzetközi letartóztatási parancsot Donald Trump ellen.

Természetesen az új amerikai elnök, Joe Biden beiktatásával és a legfrissebb fejleményekkel bővebben is foglalkozunk a ma este 22 órakor kezdődő különkiadásunkban, a késő esti Híradóban, itt a Hír TV-n.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!