2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Putyin: Áttörés nem történt, de hasznos volt az oszakai csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az G20-ak oszakai csúcstalálkozóján nem születtek ugyan átütő erejű döntések, de fontos, hogy minden résztvevő megerősítette a világkereskedelem fejlődése iránti elkötelezettségét, és arra jutott, hogy szembe kell szállni a terrorizmussal kapcsolatos információk internetes terjesztésével.

  • Putyin: Áttörés nem történt, de hasznos volt az oszakai csúcstalálkozó

Putyin a kétnapos találkozó végén, szombaton azt mondta, hogy a kételyekre rácáfolva a tárgyalássorozat megerősítette a G20-as formátum létjogosultságát.

A Donald Trump amerikai elnökkel előző nap tartott másfél órás megbeszéléséről - amely után egyikük sem nyilatkozott a sajtónak - azt mondta, hogy jó, gyakorlatias és rugalmas volt, tárgyaltak a gazdasági kapcsolatokról, amelyek állapota jelen pillanatban nem kielégítő. Kiemelte: mindketten utasították országuk külügyminisztériumát, hogy kezdjenek konzultációt a hadászati nukleáris támadófegyverek csökkentéséről szóló, 2010-ben megkötött, 2021-ben lejáró START-3 egyezmény meghosszabbításáról.

"Egyelőre nem tudom, korai arról beszélni, hogy a START-3 meghosszabbításáról folytatandó konzultációk eredményesek lesznek-e" - tette hozzá Putyin.

Az orosz elnök sazt is mondta, hogy Trumppal tárgyalt a szíriai helyzetről is. Moszkva és Washington erről párbeszédet folytat, jól összehangolják tevékenységüket a terrorizmus elleni harcban, és a még fennmaradt válsággócok felszámolásában - tette hozzá.

Szó volt köztük a Moszkvában bebörtönzött ukrán haditengerészekről, akiket a Kercsi-szorosnál tavaly novemberi történt tengeri incidens során ejtettek fogságba. "Megmagyaráztuk, hogy ott mi történt, általánosságban beszéltünk róla, de döntések egyelőre nincsenek. Bírósági eljárás folyik, meg kell várni (a végét)" - mondta Putyin.

A Theresa May brit miniszterelnökkel tartott oszakai tárgyalásairól Putyin azt mondta, hogy szükség volt a megbeszélésre annak ellenére, hogy May hamarosan távozik a tisztségéből. "Ez kis lépés volt, de jó irányba tettük, és nem vész kárba" - fogalmazott az orosz elnök, aki szerint a Szkripal-ügy miatt az orosz-brit kapcsolatok nem "vesztegelhetnek". Ide tartozik, hogy a Downing Street péntek közleménye szerint a pénteki találkozó után May egyértelművé tette: nem lehetséges a kétoldalú kapcsolatainak normalizálása, ha Moszkva nem hagy fel felelőtlen, destabilizáló, Nagy-Britanniát és szövetségeseit is fenyegető tevékenységével.

Az Angela Merkel német kancellárral folytatott oszakai megbeszélésen szó volt a Donyec-medencei konfliktus rendezéséről. "Egészében egyetértek a kancellárral abban, hogy latba kell vetni minden eszközt (a rendezéshez), és ilyenből nincs túl sok, az egyik, amely működőképes, az a normandiai formátum" - mondta Putyin. (Az úgynevezett normandiai négyek, Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország 2015 februárjában hozták tető alá a helyzet rendezésére a minszki megállapodásokat.)

Az orosz elnököt teljesen váratlanul érte, hogy milyen nagy érdeklődést keltett a csúcstalálkozón a Financial Timesben csütörtökön megjelent interjúja, amelyben arról beszélt, hogy mára "idejétmúlttá vált" a liberális eszme, és a liberálisok "ma már nem diktálhatnak senkinek semmit ugyanúgy, ahogy azt az utóbbi évtizedekben próbálták".

"Egyes kollégák - most nem nevezem meg őket - valóban megvitatták velem az ott (interjúban) felvetett témákat. Volt, aki egészében támogatta, és volt, aki ellentmondott és vitatta" - mondta az orosz elnök.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!