2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Phenjan helyreállított egy kilövőállást, amelynek a lebontását ígérte

  • Phenjan helyreállított egy kilövőállást, amelynek a lebontását ígérte

Észak-Koreában helyreállítottak egy olyan nukleáris töltetek kilövésére alkalmas állomást, amelynek lebontására korábban ígéretet tett Kim Dzsong Un. A tavaly Szingapúrban tartott amerikai–észak-korai csúcstalálkozó után Donald Trump úgy nyilatkozott, hogy Phenjan beleegyezett a létesítmény lebontásába. Műholdfelvételek szerint bár a bontási munkálatokat megkezdték, azokat később leállították.

Az egy hete Vietnamban tartott második amerikai–észak-korai, atomfegyverek leszereléséről szóló párbeszéd megállapodás nélkül ért véget, de Washington továbbra is bízik a további tárgyalásokban.

Az USA szankciókra figyelmeztet

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában a rakétakilövőállomás helyreállítási munkálatai miatt.

Bolton azt fejtegette, hogy a nemrégiben Hanoiban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó után Washington most azt figyeli, vajon Phenjan elkötelezte-e magát atomfegyverprogramja és az ezzel kapcsolatos tevékenységek feladása iránt.

„Amennyiben Észak-Korea nem hajlandó erre, az ellene hozott gazdasági szankciók érvényben maradnak, sőt, e büntetőintézkedéseket kibővítjük” – fogalmazott az amerikai diplomata. Hozzátette, hogy ezt illetően Donald Trump elnök rendkívül egyértelműen fogalmazott Hanoiban.

Kedden az amerikai szenátusban kétpárti törvényjavaslatot nyújtottak be, amely szankciókat javasol bármely bank ellen, amely az észak-koreai kormányzattal áll üzleti kapcsolatban. A törvényjavaslatot Otto Warmbierről nevezték el, arról az amerikai diákról, akit Észak-Koreában bebörtönöztek, mert a szállodában ellopott egy észak-koreai zászlót, majd munkatáborba küldték, és két évvel ezelőtt kómában szállították vissza az Egyesült Államokba, ahol egy hét múltán meghalt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!