2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Orosz járőrség indult Szíriában

Az orosz katonai rendőrség kedden megkezdte járőrtevékenységét az észak-szíriai Manbídzs térségében, a szíriai-török határ közelében – közölte Juszup Mamatov, a katonai rendészet szóvivője.

  • Orosz járőrség indult Szíriában

Az Interfax orosz hírügynökségnek azt mondta, feladatuk a biztonság szavatolása, a helyzet ellenőrzése és a fegyveres csoportok mozgásának megfigyelése a felelősségi körzetben.

Az orosz védelmi minisztérium által közzétett videón több páncélozott katonai csapatszállító járműből álló konvoj volt látható, amint a város térségében lévő utakat rója.

Juszup Mamatov szerint a járőrözés útvonalát folyamatosan változtatni fogják.

A török határtól nagyjából 30 kilométerre lévő város különböző fennhatóságú területek metszetének a közelében található: délre a szíriai kormányerők és szövetségeseik, észak-nyugatra Törökország, keletre és a város környékén pedig – egyelőre – az Egyesült Államok érdekszférája van.

Donald Trump amerikai elnök tavaly év végén bejelentette, hogy kivonják az amerikai csapatokat Szíriából. Ezt követően kivonult Manbídzsból a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia mintegy 400 harcosa, akik a terrorizmus elleni küzdelemben Washington által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ernyőszervezet fő erejét adják. Sem az YPG, sem az SDF nem közölte, hogy a kivonást követően hány kurd harcos maradt a városban.

A szíriai védelmi tárca közlése szerint a kurd csapatkivonás egy kurd-szíriai egyezség értelmében zajlott le, amelynek keretében a szíriai kormányerők vették át december végén az ellenőrzést a város felett, hogy elejét vehessék egy készülő török offenzívának.

Ugyanakkor Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi parlamenti felszólalásában hangoztatta: Ankara már nagyrészt be is fejezte a korábban jelzett katonai hadművelet előkészületeit az általa terrorszervezetnek tartott YPG ellen.

Törökország régóta neheztel Washingtonra az YPG támogatása miatt, mert úgy véli, hogy a szíriai kurd milícia térnyerése felerősítheti a törökországi kurd szeparatisták törekvéseit. Egyúttal aggasztja, hogy az amerikai csapatok esetleges távozásával hatalmi vákuum alakul ki Északkelet-Szíriában. Az YPG ugyanakkor attól tart, hogy az Egyesült Államok kivonulásával Törökország nagyobb szerepet próbál majd vállalni a térségben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!